Vágólapra másolva!
Az Oscar-díjas színésznő egészen meglepő bejelentést tett a napokban, miszerint arra készül, hogy fürdőruhákat tervezzen. Az ötlet nem csak egy hirtelen jött tavaszi fellángolás, Helena Bonham Carter a jövőben Samantha Sage tervező partnere lesz.
Vágólapra másolva!

Samantha Sage eddigi fürdőruhái az egész világon ismertek, olyan nagynevű áruházak forgalmazzák munkáit, mint a Harrods, a Harvey Nichols és a Rigby & Peller. A tervezőnő a kisgyerekeknek, kamaszoknak, és a felnőtt nőknek is kiadott már több kollekciót, de most egészen új dologra készül az Oscar-díjas színésznővel, Helena Bonham Carterrel együtt. A megállapodást a Harcosok klubja sztárja jelentette be a napokban, aki szerint egészen egyedi és újszerű fürdőruhákat álmodnak meg együtt Sage-el, közös nevük pedig Pantaloonies lesz.

A kellemes nevű divat-duó már egy ideje komolyan belehúzott a munkába, első közös kollekciójuk - amely Bloomin' Bloomers néven fut majd - először a Harrods áruház polcain landol jövő hét elején. Helena elmondta, hogy már évek óta komolyan érdekelte a divat világa, és szeretné most kipróbálni magát új területeken is. "Már 35 éves vagyok, és arra gondoltam, hogy csinálhatnék mást is a színészkedésen kívül" - mesélte a különleges szépségű színésznő. "Nagyon nehezen bírom, amikor csak otthon kell ülni, és az ügynököm telefonját várni, hogy van-e valami munka kilátásban. Inkább hasznosan töltöm az időt, és csinálok valami jó dolgot. Ráadásul még a jótékony énem is ki van elégítve, mert Samantha és én elhatároztuk, hogy bevételünk egy részét az UNICEF-nek ajánljuk fel."