Nicole Kidman még a nyáron férjhez megy

Vágólapra másolva!
A Moulin Rouge sztárja a Sun magazin értesülései szerint még június végén kimondja a boldogító igent, és ezzel sikerül majd megelőznie volt férjét, Tom Cruise ugyanis csak július elsején áll oltár elé Katie Holmes oldalán.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg csak a média generál versenyt abból, hogy az egykori Kidman-Cruise házaspár tagjai közül ki lesz hamarabb ismét házasember, de az utóbbi időben az összes ráérő újságíró ezt találgatja. Annak ellenére, hogy a 2001-ben elvált szerelmesek ma már nincsenek túl jó viszonyban, azért azt túlzás lenne feltételezni róluk, hogy ők maguk is beszálltak ebbe a versenybe, s azon igyekeznek, hogy melyikük áll előbb oltár elé. A tények azonban mégis ezt támasztják alá, hiszen a bulvárlapok folyamatosan arról cikkeznek, hogy Nicole szeretné megelőzni volt férjét a házassági "vetélkedőben", ezért most még korábbra tette esküvőjének az időpontját. Egészen pontosan június 25-én Sydney-ben fogja kimondani a boldogító igent Keith Urbannek.

Hogy ez a dátum és egyáltalán a házasság ténye mennyire biztos, azt sajnos még megtippelni is nagyon nehéz, tekintve, hogy a színésznő minden sajtóértesülést előszeretettel cáfol, még akkor is, amikor már teljesen egyértelmű a helyzet. Igazság szerint még azt sem ismerte el hivatalosan, hogy a híres countryzenésszel jár, pedig ezen már a fél világ túllépett. Szóval a meg nem erősített pár meg nem erősített esküvője június végére várható, egészen pontosan egy héttel Tom Cruise tervezett időpontja előtt. Így tehát Nicole lesz a befutó ezen a kissé beteges versenyen, és állítólag egy másik nagy álma is teljesülhet, végre katolikus szertartáson mondhatja ki a boldogító igent, amire eddig még nem volt lehetősége.