Válik Victoria Principal

Vágólapra másolva!
Több mint húsz évig tartó házasság után, elválik férjétől a Dallas című sorozatban Pamelát alakító, Victoria Principal. Kibékíthetetlen ellentétekre hivatkoznak, de némi családon belüli erőszak is van az ügyben.
Vágólapra másolva!

A 60 éves Victoria Principal húsz évig tartó házasság után elválik férjétől, a neves hollywoodi plasztikai sebésztől, Harry Glassmantól. A színésznő kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva kérte a házasság felbontását. A párnak nincs gyermeke, és a házassági szerződésnek köszönhetően, minden vagyonukat és adósságukat egyenlően osztják majd el.

Nem lehet pontosan tudni, hogy mit is jelentenek azok a kibékíthetetlen ellentétek, amelyek csak húsz év után derültek ki, de a pár kapcsolatában már korábban is voltak problémák. Három évvel ezelőtt ugyanis családon belüli erőszak miatt tartóztatták le Glasmannt, Victoria Principal pedig rövid kórházi ápolásra szorult a férje okozta sérülések miatt. A Los Angeles-i Ügyészség végül nem emelt vádat a plasztikai sebész ellen, a színésznő pedig rövid közleményt adott ki, amely szerint "20 éve szerető kapcsolatban élünk, és a házasságunk boldog. Felháborító, hogy azt hitetik el az emberekkel, hogy bármilyen módon képesek lennénk bántani egymást a férjemmel".

A színésznő szóvivője sem a mostani válást, sem a korábbi esetet nem kívánta kommentálni. Victoria Principalnak egyébként ez volt a második házassága, az első két évig tartott, és szintén válással végződött.