Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma már a Skorpió jegyében jár, szextilben áll a Plútóval, kvadrátban áll a Marssal. Várjuk ki a megfelelő pillanatot a cselekvésre, ne hamarkodjuk el a döntéseinket.
Vágólapra másolva!

A Hold ma már a Skorpióban jár. Olyan témák kapnak központi szerepet az életünkben, amelyeket eddig tabuként kezeltünk, megpróbáltunk rejtegetni magunk és mások előtt is. Attól függően, hogy kire milyen hozzáállás jellemző, ezek a kérdések lehetnek összefüggésben a szexualitással, a pénzzel, a hatalommal (akár egy családon belüli hatalmi rangsorról is szó lehet), az ösztönökkel. Ha valaki például komoly, önsanyargató fogyókúrát tartott idáig, akkor ma sokkal nagyobb az esélye annak, hogy kitörnek belőle az elfojtott vágyak, és hatalmas mennyiségű ételt vagy édességet töm magába. Aki pedig eddig gátlásosabb volt az ágyban, az ma felszabadultabbnak érzi magát, és talán kicsit merészebb, kezdeményezőbb lesz. Érdemes kihasználni a Skorpió adta energiákat ahhoz, hogy tisztázni tudjuk az eddig rejtetten tartott kérdéseket, és meg tudjuk beszélni azokat a problémákat is, amelyekhez eddig nem nagyon volt merszünk.

A Hold ma szextilben áll a Marssal, kvadrátban áll a Plútóval. A bennünk lévő energiák nagyobb része rejtve marad, nem igazán szeretnénk ma semmibe belevágni, inkább megpróbálunk a háttérben maradni és kivárni azt, amikor sokkal kedvezőbb körülmények között tudjuk megmutatni magunkat és a terveinket. Sok szempontból harapósabbak lehetünk, mint más napokon: legszívesebben mindenkiről kiderítenénk, hogy mi is az, ami a legjobban idegesíti, és mint egy rossz gyerek, azzal piszkálnánk másokat. Lehetőség szerint kerüljük el ma a konfliktusokat, ne menjünk bele vitás helyzetekbe, és ne próbáljuk meg másokra ráerőltetni az akaratunkat. Próbáljuk meg elfogadni, hogy mások időnként nem úgy viselkednek, mint ahogyan mi azt szeretnénk, és ne ismételgessük folyamatosan magunkat, ha úgy érezzük, hogy a másik nem értette meg, amit mondtunk neki. Nagy valószínűséggel megértette, egyszerűen csak nincs kedve a nekünk tetsző módon reagálni.