Queen Latifah szenátor akar lenni

Vágólapra másolva!
A Chicago című filmmel híressé vált amerikai énekes-színésznő, Queen Latifah újabb területen bizonyítaná rátermettségét. Szeretne ugyanis bekerülni az Egyesült Államok szenátusába.
Vágólapra másolva!

Queen Latifah, az amerikai rapperből lett színésznő már több filmben is bizonyította tehetségét, ének- és tánctudását, most azonban teljesen új területeket szeretne meghódítani: politikai karriert akar magának, és kész mindent megtenni azért, hogy bekerüljön az Egyesült Államok szenátusába. Ez az ötlet akkor fogalmazódott meg benne, amikor nemrég bepillantást nyerhetett a képviselők munkájába. "Azt hiszem, versenybe szállok a szenátori címért, de természetesen nem a közeljövőben. Még biztosan lesz néhány vad évem addig, amit szeretnék kihasználni, de azután jobb, ha senki nem áll az utamba" - nyilatkozta Latifah.

A Chicago című film 36 éves főszereplője azért érkezett Washingtonba, hogy részt vegyen a Női Önbizalom Napján, amelyen az erős, öntudatos nőket ünnepelték. Az idén első alkalommal megrendezett esemény - amelyet mostantól minden év júniusának első szerdáján ünnepelnek meg - egyik szervezője szerint Queen Latifah tökéletes képviselője ennek a gondolkodásmódnak, hiszen tele van önbizalommal, és képes volt megmutatni a világnak, hogy nem kell feltétlenül szőkének és karcsúnak lenni ahhoz, hogy sikeres legyen valaki.

"Én vagyok az élő bizonyíték arra, hogy önbizalommal és hittel bármit el lehet érni" - mondta az Oscar-díjra jelölt Latifah, aki több kozmetikai cég és egy teltebb nők számára készült ruházati vonal reklámarca. Az Amerikai taxi című film főszereplője azt is elmondta, hogy a saját önbizalmát a családjának köszönheti, hiszen rengeteg erős asszony volt a környezetében, akik minden helyzetben támogatták őt. "Minden nőt arra szeretnék bátorítani, hogy legyen erős és álljon ki magáért. Mindenkinek tudatosítania kell magában, hogy akkor is sikeres lehet, ha nincs egy bizonyos munkája, nincs mellette férfi, vagy esetleg nem fér bele a legkisebb méretű farmerba" - mondta az esemény sajtótájékoztatóján Queen Latifah.