Kate Moss mégsem ír könyvet drogos múltjáról

Vágólapra másolva!
Nem készül könyv Kate Moss brit topmodell korábbi botrányos életéről, pedig tavaly még ő maga tárgyalt több könyvkiadóval is arról, hogy meg akarja jelentetni az élete történetét. Azóta azonban ismét a legkeresettebbek között van a divatvilágban - így a múlt már nem is olyan érdekes.
Vágólapra másolva!

Miután a múlt héten minden vád alól felmentették, Kate Moss brit topmodell úgy érezte, hogy már egyáltalán nem fontos őszintén megnyílnia a nagyvilág előtt és egy könyvben mesélnie az életéről.

Tavaly ősszel - miután a British magazinban kokainozós képek jelentek meg róla, és egy rehabilitációs központban éppen drogfüggőségétől próbált megszabadulni, amiért minden munkaadója felbontotta vele a szerződést - a szebb napokat is látott topmodell úgy döntött: naplószerű könyvben számol be "tragikus" élettörténetéről.

Az akkori hírek szerint több neves kiadó is érdeklődött a könyv iránt, nagyon szívesen pénzt kerestek volna ők is az önvallomáson. Idén azonban változott a helyzet: a modell szinte az összes nagy munkáját visszakapta, sőt, jelenleg ismét a legkeresettebb nevek között van a divat világában.

Miután az összes ellene felhozott vád alól felmentették, Moss úgy döntött, mégsem pakolja ki a szennyest a korábbi életéről és a Pete Doherty rockzenésszel töltött kokainmámoros időszakról.

A modell nem kívánta megindokolni döntését, megtette ezt azonban helyette Mark Borkowski pr-tanácsadó, aki szerint Moss döntése "teljesen érthető, még akkor is, ha a visszakozás most elég szerencsétlen lépésnek is tűnik".

"Ezt a könyvet Kate akkor akarta megírni, amikor a szakadék alján volt. Akkor jó döntésnek tűnhetett, hogy saját tragédiáját papírra vesse, és ezzel nyerje meg az embereket. Az élet azonban közbeszólt, és most már megint egy sikeres Kate Mosst láthatunk a plakátokon és a televízióban. A drogbotrány szépen lassan feledésbe merül, így a modellnek feltehetően már nem érdeke, hogy a könyvesboltok polcain egy lecsúszott modell önvallomását találják meg az emberek, és ez legyen az első dolog, ami eszükbe jut, ha Kate nevét hallják. Bölcsebb döntés ilyenkor hallgatni a múltról, és inkább az új lehetőségekre koncentrálni, még akkor is, ha ez egy kicsit képmutatónak tűnik" - mondta a hírt kommentáló szakértő.

Tavaly novemberben olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy film is készülhet Kate Moss történetéről. Ennek egyetlen feltétele volt, hogy a "happy end" adott legyen, vagyis a modellnek sikerüljön ismét visszakapaszkodnia a legnagyobbak közé. Ez a jelek szerint sikerült, de arról egyelőre semmi hír nincs, hogy mindezek után van-e valaki, aki pénzt fektetne a film elkészítésébe, és egyáltalán, érdekelne-e bárkit is a botrányairól elhíresült modell hullámzó életéről készült dráma.