Heti horoszkóp július 3-tól július 9-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Az elkövetkező héten mindennél jobban vágyhat az izgalomra, és a környezete is észreveszi, hogy még a szokásosnál is több önben a szenvedély. A szerelem különösen fontos szerepet tölthet be az életében, és még egy régóta tartó kapcsolat is felforrósodhat: nagyon nyitott és kezdeményező lesz, romantikus gesztusokkal hódíthatja meg újra a kedvesét. Figyeljen azonban arra, hogy az agresszív, ajtóstul a házba magatartás nem mindig vezet jóra, mert elriaszthatja a másikat.

Bika (április 21. - május 21.)
A családja különösen fontos szerepet kap ezen a héten az életében, ők lesznek azok, akik segítenek majd önnek, ha komoly döntéshelyzet elé kerül. Mindeképpen érdemes kikérni a véleményüket, még akkor is, ha nem feltétlenül egyezik meg azzal, amit ön hallani szeretne. Ha képesek megosztani egymással minden gondjukat, bajukat, nemcsak erősebb leeht önök között a kötelék, de egymást (és természetesen saját magukat) is jobban megismerhetik. Ez pedig elkerülhetetlen egy jó kapcsolathoz.

Ikrek (május 22. - június 21.)
Egy kicsit túlhajszoltnak érezheti magát az elkövetkező napokban, úgy érezheti, a világ minden gondja-baja az ön nyakába szakadt. Barátai, ismerősei egyáltalán nem segítenek önnek, sőt: inkább csak hátráltatjak, hiszen minden aprósághoz az ön véleményét kérik ki. Ne legyen mogorva, ne éreztesse másokkal, hogy a terhére vannak. Inkább élvezze ki a helyzet adta minden lehetőséget: azért keresik meg annyian, mert bíznak önben, és adnak a véleményére. És tulajdonképpen mindig is erre vágyott, nem?

Rák (június 22.- július 22.)
Mostanában túl sokat foglalkozik a pénzzel, folyamatosan aggódik azért, vajon elegendőek e azok az anyagi javak, amelyeket előteremt a családja számára. Természetesen semmi rosszat nem jelent, hogy szeretne minél jobban élni, de lehetséges, hogy mélyebben húzódik a probléma gyökere. Talán a pénz miatti állandó aggódásával belső lelki bizonytalanságát próbálja leplezni, és azzal, hogy mindent megpróbál megadni a családjának, amit meg lehet vásárolni, csak a szeretetet, odafigyelést, együtt töltött időt pótolja.

Oroszlán (július 23. - augusztus 23.)
Az elkövetkező napokban - önre egyáltalán nem jellemző módon - kicsit a háttérbe húzódhat, bezárkózhat a saját kis világába, és egyáltalán nem foglalkozik a többi emberrel. Ugyanakkor a kapott kritikák, megjegyzések még a szokásosnál is mélyebben érinthetik, egyáltalán nem veszi félvállról őket. Próbálja meg elfogadni mások a véleményét, ne vegye a szívére a bántó megjegyzéseket. Hiszen gyakran ön is hangot ad nemtetszésének, és ezt (legtöbbször) nem rossz szándékkal teszi.

Szűz (augusztus 24. - szeptember 22.)
Egy kicsit elhanyagoltnak, mellőzöttnek érezheti magát, úgy érezheti, az emberek nem veszik észre az erőfeszítéseit, azt, hogy mennyi mindent megtesz másokért, és saját magát mennyire háttérbe szorítja. Ön valójában élvezi ezt a szerepet, egyáltalán nem szeret a reflektorfényben állni, mindössze szüksége lenne a megfelelő visszajelzésekre. Töltsön több időt egyedül, így sokkal inkább tisztába tud kerülni a saját vágyaival, motivációival.

Mérleg (szeptember 23. - október 23.)
Minden pillanatát a társasági élet, a barátok, a szerelme tölti ki. Ezek nagyon kellemes kötelezettségek, és ön örömmel tesz nekik eleget. Ügyeljen azonban arra, hogy így könnyen elhanyagolhatja saját, belső lelki életét, sőt, a munkájára és az otthonára sem jut elég ideje és figyelme. Vegyen egy kicsit vissza a bulizásból, nem kell mindig minden helyen ott lenni. Nem fogják elfelejteni akkor sem, ha időnként lemond egy-egy találkozót, vagy más dolgokat tart fontosabbnak.

Skorpió (október 24. - november 22.)
Az elkövetkező napokban a hivatásával kapcsolatos dolgok lesznek a legfontosabbak, minden mást a háttérbe szorít, hogy elegendő ideje és energiája legyen az üzleti ügyeire, vagy a karrierje előremozdítására. Ez egy bizonyos mértékig nagyon hasznos, de ha már a családját, sőt, a saját egészségét is elhanyagolja a munka miatt, az bizony hosszú távon rettentő káros lehet. Szánnjon elegendő időt a pihenésre, kikapcsolódásra is, így nagyobb lendülettel térhet vissza a munkájához.

Nyilas (november 23. - december 21.)
Egyre erősödik önben a vágy, hogy utazzon, az évnek ebben az időszakában nagyon mehetnéke van. Egyszerűen úgy érzi, ki kell törnie a mindennapi környezetéből, mert új élményekre van szüksége. Ha nem engedheti meg magának, hogy felfedezzen egy távoli, egzotikus országot, akkor is érdemes minél több új dolgot megismernie, mert ezzel szinte "feltölti" saját magát. Olvasson új könyveket, menjen el kiállításokra, és a televízióban is válasszon inkább ismeretterjesztő műsorokat a sorozatok helyett.

Bak (december 22. - január 20.)
A szenvedély és romantika általában más jegyre jellemzőek, önnek legytöbbször sokkal fontosabb a karrier, mint a szerelmi élete. Az elkövetkező néhány napban azonban ez megváltozik: mintha teljesen kicserélték volna önt, minden gondolata a szerelem, a szexualitás körül forog, akár a munkáját is elhanyagolja emiatt. Ez a változás nagyon jó hatással lehet a párkapcsolatára, csak arra figyeljen, hogy hogyan tudná megtalálni az arany középutat, és mindennek elegendő figyelmet szentelni.

Vízöntő (január 21. - február 18.)
Az elkövetkező napokban az emberi kapcsolatok kerülnek figyelme középpontjába. Ha szeretne párt találni, akkor ossza meg az érzéseit az egyik barátjával, aki hasonló problémákkal küzd, mint ön, ketten biztosan találnak majd valami nagyszerű megoldást. Akár egy nagyobb összejövetelt is megszervezhetnek együtt, hatalmas sikert arathat egy ötletes házibulival. A társasági eseményeken pedig biztosan megismerkedhet valakivel, akivel kölcsönösen felkeltik egymás érdeklődését.

Halak (február 19. - március 20.)
Azt kívánja, bárcsak több ideje lenne pihenésre, de rengeteg a munkája, amit el kell végeznie. Mindig van valami tennivaló, és még ha meg is próbálja élvezni a szabadidejét, akkor is eszébe jut a következő feladat. Ez pedig könnyen megmérgezheti a kikapcsolódás perceit. Határozza el magában, hogy fontossági sorrendet állít fel, és mindig csak arra koncentrál, ami éppen a legfontosabb. Törődjön többet az egészségével: a túlhajszoltság, az állandó idegeskedés akár komoly betegségeket is eredményezhet.