Vágólapra másolva!
Az amerikai topmodell, Tyra Banks megtiltotta az őt fotózó újságoknak, hogy számítógéppel javítsák ki a hibákat a testén. A fotómodellek sem tökéletesek, és ezt mindenkinek látnia kell - állítja Banks. 
Vágólapra másolva!

Tyra Banks, a 32 éves amerikai topmodell szabályosan megtiltotta a magazinoknak, hogy fotózások után a számítógép segítségével tegyék tökéletessé az arcát és a testét. "Megkértem a magazinokat, hogy ne retusálják a képeimet. Ha van rajtam egy-két plusz kiló, vagy karikás a szemem, esetleg látszik a narancsbőr a combomon, ám legyen. A modellek sem tökéletesek, éppen ideje, hogy ne is tűnjenek annak."

A szépségiparban teljesen általános, hogy a magazinokban megjelenő képeket retusálják, ahol kell, ott egy kicsit "feljavítják" a fotómodellt - mint Elizabeth Hurley angol modellt, akit kifejezetten meglepett, mennyivel megnőttek a mellei, mikorra kikerült az újság a standokra -, kijavítják a bőrhibákat - mint a legendásan pattanásos bőrű Cameron Diaznál -, és természetesen "lefogyasztják" a modelleket, cellulitiszes popsi helyett pedig bababőrt varázsolnak egy-két kattintással. Tyra Banks ez ellen a gyakorlat ellen kíván fellépni: "Először én is élveztem, hogy számítógéppel kijavítják a hibáimat, hiszen így sokkal szebb lettem. Aztán rájöttem, hogy ez hazugság. Becsapjuk az olvasókat, ezt pedig nem lenne szabad. A fiatal lányok pedig ezekre a képekre akarnak hasonlítani, erre pedig esélyük sincs."

Banks azt is hozzátette, hogy egy szép nőből már akkor is sokkal szebbet lehet varázsolni, ha megfelelően van kisminkelve és jó ruhákba van öltöztetve. "Annyi lehetőség van arra, hogy szebbnek mutassuk magunkat: nagyszerű krémek, hajpótlás, smink. Így pedig nincs szükség a számítógépes technikára."

Egyesek szerint Tyra Banks könnyen beszél, hiszen tavaly abbahagyta a modellkedést, és még így is ő a negyedik legjobban kereső topmodell a szakmában. Vagyona több mint 22 millió dollár, tévéműsorokat vezet, és saját kozmetikai márkát készül piacra dobni. Neki igazából már édes mindegy, leszedik-e a pattanást a homloka közepéről egy számítógépes program segítségével, vagy sem.