Vágólapra másolva!
Stark Attila kiállítása a Forma Galériában: fáradt, nyúzott, betépett városmajmok, pszichedélia, eksztázis és a mindezek utáni lefáradás színvilága.
Vágólapra másolva!

"Nem tudnék mit mondani arról, hogy mit miért és mit akar jelenteni, mert ez a befogadó problémája, hogy ha beszélni akar róla. Belső kényszerből csinálom, nem választom, hogy mit, hanem egyszerűen csinálnom kell" - mondja Stark Attila a festésről. Az 1979-ben született művész azt állítja: "nincs nagy üzenet, csak a festékek szaga, a műhely, szerszámok...", ami igen egyszerűen szofisztikált tőle, pláne, ha hozzáteszi, hogy gondolkozni nem szeret festés közben, inkább hagyja magát, merthogy azt hiszi, a képek nem belőle jönnek, csak áthaladnak rajta.

"Ha valamit erőltetni próbálok, abból idegeskedés lesz, a festék elkezd ragadni, mindent összekenek, és a folyamat megtörik" - ezt pedig igen plasztikusan el tudjuk képzelni mi, földi halandók is.

De ne menjünk ilyen mélységekbe: Stark Attila képei leginkább Berlint idézik fel, az urbánus közeg "állatkertjét", azokat a vicces és furcsa-bizarr lényeket, akikkel együtt mozgunk ebben a városban, akikre néha egészen durván rá tudunk csodálkozni, és nem hisszük el, hogy ilyen létezik.

A festő majmokat fest, amire nincs különösebb magyarázat: "Hagyom magam, és nem tudok mit mondani arra, hogy miért majmok, de szeretem a füleket, fogakat, ínyt, szemeket, a grimaszokat és a mozdulatokat" - mondja. És ami mindebben benne van: "a hús, a levegő, a zsúfoltság, a tér - és mindennek a fordítottja is" - ahogy Stark Attila fogalmaz.

Kedves feleim, az üzenet: "nem szeretem a szétdaraboltságot, semmilyen kategorizálást, mert az összetöri a világot a fejekben, és elidegenít az 'egésztől'". Bármit jelentsen is mindez, érdekesen hangzik. Mintha már átéltük volna mi is ezt, a dzsungel törvényei szerint.

Stark Attila-biográfia

Született Baján, 1979. január 7-én

Iskolák
Művészeti Szakközépiskola, Pécs, 1993-1997
Magyar Iparművészeti Egyetem, 1998-2005

Ösztöndíjak
Ljubljana, Ceepus, egy hónap, 2000
Barcelona, Erasmus, három hónap, 2002

Válogatott egyéni kiállítások
Budapest Tánciskola, Tam-Tam Klub, 1998
Tölgyfa Galéria, 2001
Grand Café, Szeged, 2002
Katapult, 2003
Extra, 2004

Válogatott csoportos kiállítások
Trafó, Kortárs Művészetek Háza, 1998
Békéscsabai Biennálé, 2002
Illustrator's Exhibition, Bologna, Tokió, 2002
Éljen Május 1!, Meo, 2003
Busójárás, Újlipótvárosi Galéria, 2003
Dinamo Galéria, 2003
Magyar Intézet, Helsinki, 2005
Szegényház, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros, 2005
Magánügy, Műcsarnok, 2005
2. Bucharest Bieannale, 2006

Csoportok
1000% és Zomancangelz, kortárs művészeti formációk

Stark Attila Kulocity című kiállítása augusztus 31-ig látható a Forma Galériában (1054 Budapest, Ferenciek tere 4., nyitva hétfőtől péntekig 11-től 19-ig, szombaton 10-től 14-ig)