Sajtos spárgatorta

Vágólapra másolva!
A spárga nem csak párolva vagy levesként fogyasztható, hanem kíváló torta is készíthető belőle. Időigényes, de ínyenceknek kötelező.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók a tésztához: 15 dkg búzaliszt, 10 dkg vaj, 10 dkg reszelt eidami sajt, csipetnyi só.

Töltelékhez: 5 db tojás, 2 dl tej, 10 dkg reszelt eidami sajt, 1 csokor zöldspárga, só, kevéske reszelt szerecsendió.

Tegyük a lisztet egy keverőtálba, vágjuk bele a hideg vajat, majd adjuk hozzá a reszelt sajtot is. Ízesítsük csipetnyi sóval, és pár evőkanál hideg vízzel gyúrjuk jól össze. Formázzunk belőle cipót, és tegyük be a hűtőbe egy fél órára.

Lisztezett deszkán nyújtsuk ki fél centiméter vastagságúra, majd béleljünk ki vele egy húsz centi átmérőjű, vajjal és liszttel meghintett kerek, peremes tortaformát. (Ha nincs, kisebb méretű tepsit is használhatunk, de hagyjunk legalább két centi peremet neki, hogy a töltelék ki ne folyjon belőle.)

Forrás: Kaldeneker György receptjei

A töltelékhez üssük a tojásokat egy tálba, öntsük hozzá a tejet és a reszelt sajtot, kevéske őrölt szerecsendióval és sóval ízesítsük, majd keverjük jól össze.

A spárgák fás végeit vágjuk le, hideg vízben többször mossuk meg. Dobjuk forrásban lévő sós vízbe, és főzzük egy-két percig. Ha kész, azonnal szedjük át hideg vízzel telt edénybe, várjuk meg, míg lehűl, majd csepegtessük le alaposan. Töltsük a kibélelt sütőformába a sajtos keveréket, tetejére sorakoztassuk az előfőzött spárgákat, majd tegyük előmelegített sütőbe, és 150-160 fokon süssük 30-35 percig.

Forrás: Kaldeneker György receptjei

Ha elkészült, vágjuk fel nagyobb darabokra, és friss, ropogós salátalevelekkel tálaljuk.