Geena Davis megvárakoztatta Albert herceget

Vágólapra másolva!
Geena Davisre több, mint fél órát várt Albert monacói herceg egy rendezvényen. A színésznő azért nem tartotta magát a programhoz, mert háromszor sminkelt újra, és a ruhája sem tetszett neki.
Vágólapra másolva!

Több, mint fél órát várt Albert monacói herceg Geena Davis amerikai színésznőre, a Thelma és Louise című film főszereplőnőjére egy Monte Carlóban rendeztett televíziós fesztiválon. Davis azért nem tartotta magát az előre megírt programhoz, és azért nem jelent meg időben a színpadon, mert háromszor is újrasminkeltette magát, és át is öltözött a fellépés előtt, mert nem tetszett neki a ruhája.

Paul Bloch, a színésznő szóvivője a PageSix.com-nak elmondta, hogy Davis két sminkest is elküldött, mire végre elégedett volt az eredménnyel, amit kapott. "Geenának egyszerűen nem tetszett, ahogy a sminkesek dolgoztak. Megmondta, hogy milyen színeket és termékeket használjanak, de nem hallgattak rá, ezért küldte el őket. Ez egyébként teljesen normális, minden színésznő ezt csinálja" - nyilatkozta legalábbis Bloch.

Miután a sminkesekkel sikerült megegyezni, az 50 éves színésznő a ruhájával kezdett bajlódni. "Nem volt teljesen megelégedve a ruhájával, ezért átöltözött, de elromlott a ruha cipzárja, és egyszerűen nem tudta felvenni" - mondta el Bloch - "Ezek szerencsétlen véletlenek, amelyek bárkivel megtörténhetnek. Geena kellemetlenül érezte magát, de Albert herceg nagyon megértően viselkedett, és a végén csak nevettek az egész helyzeten. Az este végül jól sikerült, mindenki remekül érezte magát."

Geena Davis, aki 1989-ben megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, mostanában az Emmy-díj jelölések miatt ideges. Bár a legjobb női sorozatszereplőnek jelölték, egy olyan műsor kapta a jelölést, amit már nem is játszanak. A sorozatot, amelyben Davis az Egyesült Államok első női elnökét alakítja, alacsony nézettsége miatt fejezték be, annak ellenére, hogy mind a nézők, mind a stáb nagyon szerette. "Keserédes számomra ez a jelölés, nem is tudom, sírjak-e vagy inkább nevessek miatta. Nagy megtiszteltetés, hogy jelöltek erre a díjra, de bánom, hogy egy olyan szerep miatt kaphatom meg, amelyet már nem játszhatok el" - nyilatkozta Geena Davis.