Karalábétorta

Vágólapra másolva!
Önálló, hús nélküli ételként is fogyaszthatjuk szakácsunk mai receptjét, de ha köretnek készítjük el, bátran tálalhatjuk hal-, bárány- és szárnyasételek mellé.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 80 dkg burgonya, 80 dkg karalábé, 1 fej vöröshagyma, 1 evőkanál vaj, 3 db tojás, fél pohár tejszín, 10 dkg reszelt parmezán, só, darált feketebors.

Szeleteljük fel a meghámozott karalábét körülbelül fél centi vastagságúra, majd tegyük forrásban lévő sós vízbe, és főzzük 3-4 percig. Szedjük ki egy szűrőedénybe, majd várjunk addig, amíg rendesen lecsepeg. A burgonyákat is szeleteljük fel uborkagyalun.

Forrás: Kaldeneker György receptjei

Vajon pároljuk meg a finomra összevágott vöröshagymát, aztán vegyük le a tűzről. Keverjük hozzá a tejszínt, az egész tojásokat, ízesítsük sóval, darált borssal. Kenjünk ki vajjal és szórjunk meg zsemlemorzsával egy kerek tortaformát, majd váltakozva rétegezzük a burgonyát és a karalábét. A rétegek közé szórhatunk a reszelt parmezánból is. Öntsük rá a tojásos tejszínt, majd előmelegített sütőben süssük 160 fokon legalább egy órán keresztül.

Ha elkészült, hagyjuk kissé kihűlni, majd szeleteljük cikkekre.