George Michael megint lebukott

Vágólapra másolva!
Az angol popsztár, George Michael megint lebukott: nemcsak a rendőrök kapták rajta, amint egy hírhedt londoni parkban próbálkozott egy állás nélküli sofőrrel, de a lesifotósok is.
Vágólapra másolva!

George Michael brit popzenészt rajtakapták egy hírhedt londoni parkban, amint vörös arccal és remegő kezekkel bújt elő az egyik bokorból némi hancúrozás után - adta hírül a News of the World című angol lap. A lap újságírói jó néhány képet is készítettek a zenészről, aki megpróbálta egy sapka mögé rejteni az arcát, majd üvöltözni kezdett: "Nem hiszem el! B****k meg! Ha berakják a képet az újságba, esküszöm, perelni fogok!"

A zenész egy 58 éves, állás nélküli teherautó-sofőrt csípett fel Hampstead Heath közelében. A park egész London-szerte hírhedt arról, hogy homoszexuálisok találkozóhelye, és jó néhány férfiprostituált is itt próbál magának kuncsaftot szerezni. Állítólag többen is látták George Michaelt és a párját, amint csókolóztak és kézen fogva sétáltak. Az énekes még annyit fűzött hozzá a történtekhez: "Nem tettem semmi rosszat, nem bántottam senkit. Szabad ember vagyok, és azt csinálok, amit akarok."

George Michaelnek már volt egy hasonló ügye 1998-ban, amikor is egy Beverly Hills-i nyilvános vécében, egy álruhás rendőrrel a "kezében" bukkantak rá a lesifotósok. Michaelt 810 dollár bírság megfizetésére kötelezték - amely összeget valószínűleg könnyedén ki tudott fizetni Outside című dala bevételeiből, amit az eset "emlékére" írt. A Michaelt letartóztató rendőr, Marcelo Rodriguez 10 millió dollárra perelte akkor az énekest, amiért szerinte az a dal szövegében és az esetről adott interjúkban "megsértette jó hírnévhez való jogát", és "megalázóan" beszélt róla több helyen is, de a Los Angeles-i bíróság elutasította a keresetet.

Kenny Goss, George Michael partnere - akivel már tíz éve vannak együtt - elmondta, hogy kitart a zenész mellett: "Ez az ügy csak kettőnkre tartozik, senkinek semmi köze hozzá. Ez minden, amit szeretnék hozzáfűzni az ügyhöz. Ugyanúgy folytatjuk az életünket, mint eddig."

George Michael egy közleményben tudatta, hogy szerinte az egész ügy "egy nagy baromság", és "igazán örül annak, hogy egy olcsó szennylap ennyire foglalkozik a jóllétével".