Szex, tinik, rock 'n' roll

Vágólapra másolva!
Az erotikától túlfűtött zene a felelős azért, hogy a fiatalok egyre korábban kezdik a nemi életet - ezt derült ki legalábbis egy friss kutatásból. Nem tiszta azonban, mi az ok, és mi a következmény: nem azért szól szexi ritmus az iPodból, mert a tinédzsereket ez érdekli?
Vágólapra másolva!

Bármelyik zenei tévécsatornára kapcsolunk, nagy valószínűséggel hiányos öltözetű, dögös fiúkat és lányokat láthatunk, akik félreérthetetlen - vagy éppen nagyon is félreérthető - mozdulatokat tesznek, a dalokban pedig a tinédzsereket talán legjobban foglalkoztató témákról énekelnek: drogokról, barátokról, bulizásról, szerelemről és szexről. De azért énekelnek erről, mert ez érdekli a fiatalokat, vagy azért ezzel foglalkozik a tinik nagy része, mert mindenhonnan ezeket a képeket, gondolatokat tuszkolják a fejükbe?

"Azok a fiatalok, akik gyakrabban hallgattak "sikamlós" szövegű dalokat, vagy olyan zeneszámokat, amelyekben megalázóan beszéltek a nőkről, korábban kezdenek el nemi életet élni, és kevésbé érdeklik őket a következmények" - derült ki egy nemrég megjelent kutatás eredményeiből, amelyet az amerikai gyermekgyógyászati szövetség végzett.

A felmérésben a fiatalkori szexualitás és a zene kapcsolatát vizsgálták. Mint a kutatásról írt egy cikkében az Associated Press egyik újságírója, Lindsay Tanner fogalmazott: "azok a tinédzserek, akik nem erotikától túlfűtött, hanem másfajta számokat hallgatnak sokat, később kezdenek el a szexszel foglalkozni, megfontoltabbak, és a "hagyományos" párkapcsolatot részesítik előnyben az egyéjszakás kalandok helyett".

A felmérés során majdnem 1500, 12 és 17 év közötti fiatalt (lányokat és fiúkat vegyesen) vizsgáltak, 2001-ben, 2002-ben és 2004-ben, telefonon keresték meg őket. A kutatás kezdetén a fiatalok fele még szűz volt, ám 2004-ben a legtöbben már túl voltak az első szexuális élményeken - az eredmények szerint pedig a durva szövegű zenéket hallgatók kétszer olyan gyakran vettek részt szexuális aktusban, mint akik "szolídabb" számokat hallgattak folyamatosan.

"Ezek a számok arra ösztönzik a fiatalokat, hogy ne figyeljenek oda a partnerükre, ne védekezzenek, ne törődjenek a holnappal és a felelősséggel. Ezekben a dalokban a férfiak úgy szerepelnek, mint akik könyörtelenek, megszerzik azt, amit akarnak, és más nem érdekli őket. A nőket pedig szexuális tárgyként, játékszerként ábrázolják" - nyilatkozta Steven Martino, a kutatás vezetője Lindsay Tanner újságírónak, hozzátéve: "Természetesen más tényezőket is figyelembe vettünk a felmérés során, de elméletünk szerint a zenének van a legerősebb hatása a fiatalok szexualitására."

Csak a zene van?

Az amerikai kutatás egyik elemzője, Yvonne K. Fulbright szexualitáskutató szerint veszélyes dolog, ha egyetlen dolgot emelnek ki egy elemzésből, és mindent erre a feltevésre vagy tényre vezetnek vissza. "Ebben a felmérésben rengeteg egyéb tényezőt is vizsgáltak a fiatalok életében: a vallásosságtól kezdve a tanulmányi eredményekig, a szülőkkel való kapcsolaton keresztül addig, hogy valaki hányszor csalt dolgozatírás közben. Ha csak egyetlen motívumra koncentrálunk, jelen esetben a zenére, hibás eredményeket kapunk" - vélte Fulbright.

Benjamin Chavis, egy hip-hop zenészeket tömörítő szövetség szóvivője szerint sem helyes a zenére fogni azokat a hatásokat, amelyek a társadalmi jelenségek összességéből következnek. "A dalszövegek általában a valóságot tükrözik, az előadók arról énekelnek, ami foglalkoztatja őket, amit problémának látnak. Ha a szexről szólnak a szövegek, az azért van, mert mindenki egyre többet foglalkozik a szexszel, és nem azért foglalkoznak a szexszel, mert néhány énekes arról ír számot" - nyilatkozta a szóvivő.

Forrás: [origo]

Azóta, hogy Elvis Presley tekergetni kezdte a csípőjét a televízióban, különféle szociológusok és társadalomtudósok sokszor fogták már a könnyűzenére azt, hogy a fiatalok egyre korábban kezdik a szexet, egyre több partnerük van, és egyre szabadosabb életet élnek.

Minden korszakban voltak olyan előadók, akik énekeltek a szexről, a szerelemről - a hatvanas években Presley-t és a Beatlest kirívóan botrányosnak tartották, a hetvenes évek hippikorszakában a konzervatívabbak az új Szodoma és Gomorra eljövetelétől tartottak, a nyolcvanas években pedig Prince, Madonna és Michael Jackson nyílt, színpadi szexualitása botránkoztatta meg a közönséget. Újra és újra feltűnnek olyan előadók, akik merészebbek és szókimondóbbak, mint elődeik - ez pedig a társadalom változásaival együtt járó folyamat.

"A fiatalok sokszor nem is figyelnek oda a szövegre, inkább csak a dallamot és a ritmust figyelik. De a dalok mondanivalója belekúszik a fejünkbe. Tudatosan fel sem fogjuk, hogy éppen a szexről van szó, de mégis sokkal nagyobb hatással van a zene az életünkre, mint gondoljuk"

(Natasha Ramsey, a sexetc.org honlap 17 éves szerkesztője)