Heti horoszkóp szeptember 4-tól 10-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Az elkövetkező napokban minden gondolatát a pénzügyei kötik le: eljött az a pillanat, amikor erőt vesz magán: rendszerezi a számlakivonatait, és összeírja a tartozásait. Lehet, hogy elsőre elrémíszti a rengeteg szám és a viszonylag magas összeg, de ne aggódjon, hamarosan mindent sikerül elrendeznie. Igaz, addig nem tud majd új dolgokat vásárolni magának, de ezt meg kell tennie minden támogatást megkap majd, hogy kitartó és álhatatos legyen.

Bika (április 21. - május 21.)
Az ismerősei, a barátai komoly fejtörést és kellemetlen órákat okozhatnak önnek ezen a héten, mert meglehetősen szeszélyesen viselkednek, és egyáltalán nem úgy bánnak önnel, mint ahogyan az elvárható lenne: olyan, mintha a legalapvetőbb udvariassági szabályokat is elfeljetették volna. Engedje, hogy reakcióit az érzelmei irányítsák, az, hogy hangot ad megbántottságának, vagy sértettségének, így ugyanis könnyebb megértetni a többiekkel, mennyire rosszul esik önnek az, ahogy viselkednek.

Ikrek (május 22. - június 21.)
Meglepő találkozásokban lesz része az elkövetkező néhány napban, lehetséges ugyanis, hogy hosszú idő után megkeresi egy régi, nagyon kedves barátja, akit szinte már elfelejtett. Vetkőzze le esetleges szégyenlősségét, és tegye félre vélt vagy valós, régi sérelmeit. Ha képes újra nyitottan a másik felé fordulni, igen kellemes perceket tölthetnek el együtt, sőt, talán olyan élményekben is része lehet emellett az ismerőse mellett, ami az egész további életét és a gondolkodásmódját is megváltoztatja.

Rák (június 22.- július 22.)
Komolyan elgondolkozott azon az utóbbi napokban, vajon tényleg boldog-e amellett az ember mellett, akivel összekötötte az életét. Talán azért uralkodtak el most önön ezek a kételyek, mert megismerkedett valakivel, aki felkeltette az érdeklődését. Mielőtt dönt, és esetleg beleugrik egy új kapcsolatba, gondolkozzon el azon, mire is van valójában szüksége, és ez az új kapcsolat tényleg olyan jó lesz, mint ahogyan az gondolja - vagy pusztán az újdonság varázsáról lenne szó?

Oroszlán (július 23. - augusztus 23.)
Kicsit "önző" módon viselkedhet az elkövetkező napokban. Szerencsére nem kell semmi rosszra gondolnia, mindössze arról van szó, hogy szívesebben foglalkozik saját magával, mint másokkal: inkább nem megy társaságba, hanem otthon, egyedül foglalatoskodik valamilyen kedvtelésével. Ez a magány kifejezetten jót tehet a lelkének, megnyugszik, és tisztábban látja a saját érzéseit is - ezzel pedig a kapcsolataiba is képes sokkal többet "beletenni".

Szűz (augusztus 24. - szeptember 22.)
Rossz hagulatban lehet, úgy érzi, valami nincs a helyén az életében, bizonytalannak érzi az életét, kétségei lehetnek a saját képességeivel kapcsolatban is. Ne aggódjon, mert ez a meglehetősen fájdalmas időszek hamarosan elmúlik, és ha nem is találja meg azonnal a megoldást élete minden problémájára, sokkal optimistábban és lelkesebben néz majd a jövő elé. Fontos azonban odafigyelnie arra, hogy mások esetleg hasznot próbálnak húzni abból, hogy ön nincs a legjobb formában: ne figyeljen oda azokra, akik kritizálják.

Mérleg (szeptember 23. - október 23.)
Meglehetősen fájdalmas időszak következhet el az életében, lehetséges ugyanis, hogy sokkal többször és sokkal mélyebben csalódik a kedvesében, mint ahogyan szeretne. Nemcsak mindennapi apróságok miatt alakulhat ki önök között veszekedés, hanem sokkal komolyabb problémák is a felszínre kerülhetnek. A párja pedig egyáltalán nem úgy viselkedik, mint aki nagyon szeretne megváltozni az ön kedvéért. Próbálja meg megőrízni a hidegvérét, és készüljön fel minden eshetőségre - akár a szakításra is.

Skorpió (október 24. - november 22.)
Érdemes lenne egy kicsit több figyelmet fordítania az egészségére, az utóbbi hetekben ugyanis a két végéről égette a gyertyát, és egyáltalán nem törődött azzal, mit és mennyit eszik vagy iszik. Bár az ön szervezete a legtöbbször nagyon jól bírj a megterheléseket, nem bánhat vele hosszú ideig így büntetlenül. Ha úgy érzi, egyedül nem képes változtatni az életmódján, akkor keressen fel egy orvost vagy természetgyógyászt, aki tanácsot adhat önnek.

Nyilas (november 23. - december 21.)
Vegyen ki néhány nap szabadságot, vagy utazzon el egy rövid időre, ha teheti, mert sokkal inkább szüksége van a pihenésre, mint ahogyan azt elsőre gondolja. Az elmúlt hetekben jócskán kihasználta az energiatartalékait, mind fizikai, mind szellemi és érzelmi értelemben. Ha most nincs lehetősége erre, akkor keresse fel egy olyan régi ismerősét, vagy távolabbi rokonát, akivel hosszú ideje nem beszélt. Egy együtt eltöltött délután rengeteg erővel töltheti önt fel.

Bak (december 22. - január 20.)
Érdemes lenne minden figyelmét a szerelmi élete, a párkapcsolata felé fordítani. Ha éppen nincs senkije, akkor azért: lehetséges, hogy ezen a héten találkozik valakivel, aki megdobogtatja a szívét, és akár hosszabb távú kapcsolatot is el tudna vele képzelni. Ha viszont régóta együtt van valakivel, akkor kérdezze meg önmagától, mi mindent tudna megtenni azért, hogy még jobb, még kellemesebb legyen a párkapcsolata. Ne zárkózzon el a változásoktól.

Vízöntő (január 21. - február 18.)
Bár önre alapvetően a könnyedség és a vidámság jellemző, az elkövetkező napokban meg kell mutatnia személyisége komoly és megfontolt oldalát. Különösen a munkahelyén kell bizonyítania: tegyen meg mindent azért, hogy lenyűgözze a főnökét, mert nagyon sok múlhat a pillanatnyi benyomásokon is. Szerencsére bőven lesz lehetősége arra is, hogy levezesse a felgyülemlett feszültséget: a barátai ugyanis majdnem minden napra terveznek önnek valamilyen programot.

Halak (február 19. - március 20.)
Szeszélyes hangulatban lehet egész héten, és mindent megtesz azért, hogy mindenki önre figyeljen. Egy idő után azonban nem nagyon tud mit kezdeni a reflektorfénnyel, sőt, kifejezetten idegesítheti, hogy állandóan zaklatják és egyetlen pillantnyi nyugalma sincs. Ne felejtse el, hogy ön szerette volna, ha így alakul az élete, viselni kell a következményeit, ha nem akar rossz színben feltűnni mások előtt. Ha visszakozik, könnyen kétszínűnek, megbízhatatlannak gondolhatják.