Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma már a Bika jegyében jár, trigonban áll a Vénusszal és a Nappal. Nyugodt, derűs, békés napunk lesz, szívesen megyünk társaságba is.
Vágólapra másolva!

A Hold ma a Bika jegyében jár. A Hold ebben a csillagállásban különösen erős hatással van az életünkre. Leginkább biztonságra és békére vágyunk, és szívesen nyúlunk el kényelmesen egy kanapén. Legszívesebben az egész napot pihenéssel, relaxálással, lustálkodással töltenénk. Ha lehetőségünk van rá, akkor egy kicsit lépjünk ki a mindennapok mókuskerekéből és lassítsunk le, csodáljuk meg az élet mindennapi szépségeit. Vigyázzunk azonban arra, hogy a Bika mindenkiben erősíti a lustaságra való hajlamot, és nem szívesen veszünk részt semmilyen fizikai aktivitásban. Sportolás helyett kapcsolódjunk ki inkább zenehallgatás vagy éneklés közben. Mindenképpen menjünk ki a szabadba legalább egy fél órára, és ha van kertünk, akkor foglalkozzunk egy kicsit a virágainkkal. Még a lakótelepeken, belvárosban élőknek is érdemes a növényeikkel foglalkozni: öntözzük meg őket tápoldattal, langyos vízzel mossuk le leveleiket. Ma különösen hálásak lesznek a törődésért.

Ma a Hold trigonban áll a Vénusszal és a Nappal. Sokkal nyugodtabbak leszünk, mint más napokon, lelki békénk helyreáll. Kifejezetten kellemes lesz velünk társalogni, könnyen fejezzük ki az érzelmeinket, és még azok is nagyon beszédesek lesznek, akik egyébként inkább a tetteiken keresztül mutatják meg magukat. Szívesen megyünk társaságban, és könnyedén teremtünk kapcsolatot más emberekkel. Barátságosságunkkal, kedvességünkkle, természetes vonzerőkkel mindenkit meghódíthatunk. Némi figyelmünket fordítsunk a már megszerzett javainkra és tapasztalatainkra, és örüljünk annak, amink van. Persze érdemes lenne új életcélt kitűzni magunk elé, de a megvalósításába ne most vágjunk bele. Az elkövetkező néhány nap legyen inkább a tervezgetésé.