Rákfarok kókuszbundában

Vágólapra másolva!
Bár sokan idegenkednek a tengeri herkentyűktől, egyszer-egyszer érdemes kipróbálni a különböző halakat, rákokat. Akkor különösen nagy sikerünk lesz, ha a vendégeinknek készítjük el ezt a finomságot.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
24 db királyrák farok, 20 dkg kókuszreszelék, félpohárnyi zsemlemorzsa, 3-4 db tojás, kétpohárnyi liszt, fél liter étolaj, fél citrom leve, 4 csepp tabasco szósz, két szál kapor, só

Elkészítése:
A rákok páncélját fejtsük le, de a legvégét hagyjuk rajta. Mossuk meg jól hideg vízben, majd csepegtessük le. Tegyük egy papírtörlőre, és itassuk le a felesleges vizet róla.

Tegyük a rákdarabokat egy tálba, csepegtessük meg citromlével és a tabasco szósszal, majd szórjuk rá az összevágott kaprot, és hintsük meg sóval.

Egy tálba keverjük össze a kókuszreszeléket a zsemlemorzsával, üssük fel egy másik tálkába a tojásokat, villával verjük fel. Mártsuk lisztbe a rákokat, úgy, hogy a farok részénél fogjuk meg, majd a tojásba, és utána a kókuszos keverékbe panírozzuk.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Forrósítsuk fel az olajat egy serpenyőben, majd közepes lángos süssük ki a bepanírozott rákokat. Papírtörlőre szedjük ki, hogy felitassuk a felesleges olajat, majd tálaljuk tányérokra, pár cikk zöldcitrommal tálaljuk. A citromlével megcsorgatva különösen ízletes.

Tálalhatunk hozzá friss és ropogós salátaleveleket, jázmin rizst, vagy sültburgonyát.

Pár kanál majonézt keverjünk össze metélőhagymával, ízesítsük mustárral, tegyünk bele egy teáskanálnyi curry-t, majd ennek a keverékébe mártogassuk a ropogós rákokat.