Fenyegetőzni gyerekes dolog

Vágólapra másolva!
Egy olyan pasinál, aki elhanyagolja a barátnőjét, gyerekes fenyegetőzéssel és célozgatással nem érünk el semmit. Inkább keressünk helyette egy másikat - tanácsolja olvasónknak a Facér Pasi.
Vágólapra másolva!

Tisztelt Facér Pasi!

Már majdnem három éve együtt vagyok a barátommal, de még mindig, újra és újra előjönnek ugyanazok a hibák. Túlságosan magabiztos, és nem érzem, hogy én tényleg fontos lennék neki.

Pedig sokan mondták már, örülhetne, hogy ilyen barátnője van, mint én. De úgy tűnik, ez őt egyáltalán nem érdekli: most is majdnem három hétig nem láttam, mert inkább elmegy a haverjaival bulizni, mint hogy velem legyen. De amikor hazajön, és nekem már van programom, és nem ugrom neki azonnal, akkor már megsértődik.

Ami még bonyolítja a helyzetet, hogy én Szegeden járok egyetemre, és nem tudok minden hétvégén feljönni. Ő persze nem hajlandó leutazni hozzám, mert az "ő egyeteme sokkal nehezebb".

Tehát nem tudom, hogy most mit lépjek, mert szeretek vele lenni, de rosszul esik, hogy így elhanyagol. Vagy célozgassak, hogy lenne pár jelentkező a helyére?

Köszönöm előre is a választ:
Ágota


Kedves Ágota!

Az efféle célozgatás és fenyegetőzés egyáltalán nem jó dolog. És különben is, ha nem jó vele, mert elhanyagol, és úgy érzed, nem vagy neki fontos, vedd fel a nyúlcipőt és keress magadnak olyat, aki többre tart.

De ez a fenyegetőzés gyerekes dolog. Nem vagyunk az óvodában! Legyél egy kicsit könyörtelen, ints neki búcsút és irány az élet, a jobb pasik világa, a megbízhatóbb, biztosabb kapcsolatok, a lehetőségek hazája.

Hidd el, mindenkinél van jobb!

Csókol: a Facér Pasi