Paradicsomos vargányaragu

Vágólapra másolva!
A hatalmasra növő ízletes vargánya, vagy népies nevén úrigomba nagyon ízletes és sokféleképpen elkészíthető. Ha magunk szedjük, mindenképpen vizsgáltassuk meg szakértővel, mert könnyű összetéveszteni egy mérgező gombafajtával.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
40 dkg vargányagomba, 2 evőkanál vaj, 2 gerezd fokhagyma, 3 száj újhagyma, 4 szem paradicsom, 6-8 szem kapribogyó, 1 csokor metélőhagyma, 2 ág friss tárkony, só, darált bors, 4 szem aszalt paradicsom

Elkészítése:
Forrósítsuk fel a vajat egy nagyobb serpenyőben, adjuk hozzá a felszeletelt fokhagymát. Pároljuk fél percig, majd tegyük hozzá a vastagabb szeletekre felvágott vargányát.

Erős hőmérsékleten süssük két-három percig, majd szórjuk rá a felkarikázott újhagymát, az összevágott aszaltparadicsomot, és a kockára vágott friss paradicsomot is.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Vegyük vissza a lángot, majd kevergetve rotyogtassuk össze. Fűszerezzük összevágott tárkonnyal, félbevágott kapribogyóval, sóval és darált borssal. Körülbelül 4-5 perc alatt megfő. Ha elkészült, a végén szórjuk meg felaprított metélőhagymával.

Párolt rizzsel gyors és ízletes vacsora lehet.

Akár grillezett borjúbordát, halfilét, csirkemellet vagy sült tofut is megbolondíthatunk a raguval: egyszerűen kanalazzuk a hús mellé.