Beckham tanítja focizni Pitték gyerekét

Vágólapra másolva!
Angelina Jolie és Brad Pitt örökbefogadott kisfiát, Maddoxot David Beckham tanítja focizni - az ötéves gyerek állítólag nagyon tehetséges.
Vágólapra másolva!

David Beckham, az angol futballválogatott volt kapitánya tanítja Maddox Jolie-Pittet, Angelina Jolie Oscar-díjas színésznő és Brad Pitt amerikai színész örökbefogadott fiát focizni - írta meg a nagy hírt a Daily Mail.

Az ötéves, kambodzsai születésű Maddox már a Los Angeles-i David Beckham Futballakadémia "hallgatója", de annyira tehetségesnek találták, hogy különórákat is vesz majd, ahol David Beckham lesz a "személyi edzője".

Az újdonsült edzőt és kis tanítványát az a Vinnie Jones hozta össze, aki egyrészt Brad Pitt-tel szerepelt együtt a Blöff című filmben, másrészt focista múltja miatt Beckhammel is jó barátságban van. "Brad megkérdezte Vinnie-t, tudna-e egy-két jó szót szólni Maddox érdekében, aki egyszerűen rajong a fociért" - árulta el egy bennfentes a Sun magazinnak. - "Vinnie pedig szólt Davidnek, aki szívesen vállalta, hogy foglalkozik a kisfiúval. Nagyon jól ért a gyerekekhez, hiszen a saját fia is hasonló korú."

A jelek szerint az egész helyzetnek Victoria Beckham örül a legjobban, aki minél több barátra kíván szert tenni az Egyesült Államokban: ő és David azt tervezik, hogy hamarosan Los Angelesbe költöznek három gyerekükkel.

"Victoriának már van egy nagyon jó barátnője Amerikában, méghozzá Katie Holmes" - mondta az ex-Spice Girl egyik ismerőse a Daily Mailnek. - "Biztos vagyok abban, hogy másokkal is sikerül jó kapcsolatot kialakítaniuk, mire Los Angelesbe költöznek."