Répatorta citromos lekvárral

Vágólapra másolva!
Szakácsunk, Kaldeneker György ma egy egészséges és különleges édesség receptjét ismerteti.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 10 dkg búzaliszt, 1 teáskanál szódabikarbóna, 2 teáskanál őrölt fahéj, 1 teáskanál őrölt szerecsendió, 20 dkg barnacukor, 1,5 dl étolaj, 4 db tojás, fél pohár tejföl, 3 nagyobb sárgarépa (reszelve)

Elkészítése:
Tegyük egy tálban a kétféle lisztet, a szódabikarbónát és a fűszereket. Öntsük egy másik keverőtálba a tejfölt, az étolajat, cukrot, és a felvert tojásokat.

Fakanállal jól dolgozzuk össze a "nedves" keveréket, utána adjuk hozzá a reszelt répát, majd kis adagokban keverjük hozzá a fűzseres-szódabikarbónás lisztet is.

Kenjünk ki vajjal, és szórjunk meg liszttel egy közepes méretű, téglalap alakú sütőformát, majd öntsük bele a tésztát.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Előmelegített sütőben, 150 fokon süssük 40-45 percig. Mielőtt kivennénk, szúrjuk meg egy fogvájóval, és ha már nem ragad rá a tészta, biztosak lehetünk abban, hogy átsült a sütemény.

Hagyjuk a formában pár percig, majd borítsuk ki belőle. Vágjuk vastagabb szeletekre, tegyük tányérra, cukkínis-citromos lekvárt kanalazzunk mellé.

A tésztát muffinként is elkészíthetjük, ekkor ne egybe süssük meg, hanem külön muffinformákban.