Fahéjas szilvalekvár

Vágólapra másolva!
A nagymama szilvalekvár-receptje, a XXI. századi segédanyagokkal, fahéjjal és mandulalikőrrel felturbózva.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1.5 kg szilva, 0.5 kg cukor, 2 darab fahéjrúd,
1dl mandulalikőr, 1 csomag lekvárzselésítő.

Elkészítése:
Mossuk meg a szilvákat, majd magozzuk ki, kockázzuk fel, és öntsük bele egy lábasba. Adjuk hozzá a fahéjrudakat és a lekvárzselésítőt. Ez utóbbiból érdemes a "kettő az egyben" változatot választani, mert ehhez csak fél kiló cukor kell, így a lekvár nem lesz túl édes, és a gyümölcs íze is jobban érvényesül.

Lassú lángon, állandóan kevergetve, forrásig főzzük, majd beleöntjük a cukrot, 10-15 perc múlva pedig a mandulalikőrt. Forraljunk egyet rajta, majd húzzuk le tűzről, és merjük a forró lekvárt a tisztára mosott, száraz befőttesüvegekbe. Ha teletöltöttünk egy üveget, akkor azt azonnal zárjuk le, és fordítsuk a tetejére öt percig - így a lekvárunk tartósítószer nélkül is évekig eláll.

Forrás: Kaldeneker György receptjei