Heti horoszkóp október 9-től 15-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
A hangulatingadozásai, szemtelen megjegyzései könnyedén oda vezethetnek, hogy elriasztja magától a szeretteit, és magányosan kell töltenie az idejét még akkor is, amikor nagyon szeretne társaságot maga köré. A következő napokban legyen óvatosabb a szerelem terén, különösen, ha egy új kapcsolat van kibontakozóban az életében. Nagyon sok félreértés lehet ugyanis a közös életükben, és egyáltalán nem tudják majd közös nevezőre hozni az ügyeiket. Ne is próbálkozzon azzal, hogy megpróbálja megértetni a másikkal a saját nézőpontját, úgysem fog sikerülni, viszont rengeteget fognak vitatkozni, tulajdonképpen felesleges dolgokon. Fordítsa ezt a szellemi energiát inkább valami hasznos dologra.

Bika (április 21. - május 20.)
Az anyagi helyzete nem alakul a legfényesebben az elkövetkező néhány napban, sokszor még a számlák kifizetése is problémát okoz majd, és jól megszokott életszínvonalát sem tudja majd fenntartani. Csak arra költsön, amire feltétlenül muszáj, és semmiképp se herdálja el a pénz luxuscikkekre - csak azért, mert unatkozik. Szerencsére ez a lemondásokkal teli időszak nem tart sokáig, és hamarosan minden visszazökken majd a megszokott kerékvágásba. Ahelyett, hogy vásárolgatni járna, vagy csak fájó szívvel bámulná a kirakatokat, inkább olvasson, vagy használja ki az internet adta lehetőségeket arra, hogy minél több információt szerezzen az önt érdeklő dolgokról. Agya olyan lesz most, mint a szivacs, mindent megjegyez, ami érdekli.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Barátai, ismerősei sajnos egyáltalán nem úgy viselkednek önnel, mint ahogy az elvárható lenne tőlük. Gorombán reagálnak a kérdéseire, nem válaszolnak a telefonhívásokra, "elfelejtik" meghívni a közös programokra. Ez a magatartás nagyon rosszul esik önnek, különösen azért, mert rengeteg olyan dolog van, amit szeretne megosztani másokkal, és jó néhány kérdésben a véleményüket, tanácsukat is szeretné kérni. Ne keseredjen el, lehetséges, hogy csak múló rosszkedvről van szó, ami néhány hét alatt megváltozik. Akkor pedig, ha hosszabb távon is így bánnak önnel, akkor érdemes lenne továbbállnia, és olyan barátokat keresni, akik odafigyelnek önre. Ha magányosnak érzi magát, keressen vigaszt a családjánál. Ők soha nem hagyják cserben, és mindig meghallgatják, ha valami gondja van.

Rák (június 22. - július 22.)
A napokban igen népszerű lehet a barátai, ismerősei körében, mert mindig kész segíteni másoknak, nagyvonalú, és még a legnehezebb időkben is lehet önre számítani. A népszerűség azonban azzal járhat együtt, hogy mindenki szeretne önből egy kis darabot, aki segít, akivel beszélgetni lehet, vagy akivel el lehet menni szórakozni. Gyakran talán azt kívánja, bárcsak kettő lenne önből, hogy minden feladatnak a végére tudjon érni, pedig sokkal egyszerűbb lenne, ha megtanulna nemet mondani. Bár nagyon intuitív lehet az elkövetkező héten, legyen óvatos azzal, amit kimond: lehet, hogy mások egyáltalán nem érzik majd meggyőzőnek az ön érveit, és egyáltalán nem tartják jó ötletnek az ön megérzéseit követni.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Az elkövetkező néhány napban különlegesen optimista és vidám hangulat lehet úrrá önön, amit akkor tud a legjobban kihasználni, ha másokkal is megosztja ezt az örömöt. Kényeztesse el szeretteit, családtagjait azzal, hogy rendez egy hatalmas ebédet, ahová minden ismerősüket meghívja, vagy járjon gyermekei kedvében egy kellemes délutánnal a játszótéren, vagy a vidámparkban. Esetleg lepje meg kedvesét valami igazán romantikus dologgal, amit soha nem felejt el. Ezen a héten saját magát is az előtérbe helyezheti, menjen el vásárolgatni, vagy szánjon egy napot csak a kedvteléseire, hobbijára. Ha sikerül feltöltődnie, a munka is jobban megy majd, és a főnökei is észreveszik lelkesedését, és sokkal könnyebben ismerik el a tehetségét.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Az elkövetkező napokban sokkal szarkasztikusabb, gunyorosabb lehet, mint egyébként lenni szokott, ezzel pedig nagyon meglepheti az önhöz közel állókat, hiszen ön általában visszahúzódó, és nem szeret megbántani másokat. Nyugtassa meg az ismerőseit, hogy ez csak átmeneti állapot, és addig, amíg elmúlik, próbálja meg őket minél jobban elkényeztetni, bánjon velük minél előzékenyebben, még akkor is, ha ez időnként a nehezére esik. A legjobb lenne, ha minden idegszálával a munkájára koncentrálna, ezzel ugyanis kicsit "kivonja" magát a veszélyesebb társasági helyzetekből, és az elkötelezettség anyagi előnyökkel is jár majd önnek. A számok, adatok most úgyis közelebb állnak majd a szívéhez.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Szánjon hétköznap esténként egy kicsit több időt saját magára, a pihenésre, relaxálásra. Ha nem akarja teljesen felemészteni magát, akkor meg kell értenie, hogy nem végezhet el minden feladatot ön, vannak olyan dolgok, amelyben mások legalább olyan tehetségesek. Ne féljen segítséget kérni, biztosan lesz olyan ember az életében, aki örömmel támogatja önt a munkájában, és a kedvese is szívesen részt vesz majd a házimunkában, ha igazságosan megosztják a feladatokat. Tegyen rendet az érzelmei területén is, könnyen válhat túlságosan önzővé, nem törődve azzal, hogyan éreznek mások. Igyekezzen más napokra időzíteni a vásárlásokat, mert ezen a héten "kifolyhat" a pénz a keze közül.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Itt az ideje, hogy végre lenyugodjon, és visszavegyen az eddigi megfeszített tempóból. A lazítást azonban ne azzal kezdje, hogy pletykálkodni kezd, vagy másokon vezeti le a feszültséget - ez lehet, hogy önnek jól esik ideig-óráig, de más talán közel sem élvezi annyira. A rosszindulatú megjegyzések lehet, hogy önt szórakoztatják, de mindenki másnak nagyon rosszul esnek. Különösen a közeli ismerőseit, közvetlen kollégáit vagy a családtagjait tudja megbántani azzal, ha gonoszkodik velük. Ügyeljen arra, hogy semmilyen helyzetbe se tűnjön nagyképűnek vagy sznobnak, ezzel ugyanis olyan embereke is elriaszthat, akik esetleg igen jó barátai lettek volna a későbbiekben. Bánjon mindenkivel tisztelettel, és ne sértse meg mások személyes büszkeségét

Nyilas (november 22. - december 21.)
Eddig nem ismert terepre merészkedik a munkahelyén, ez pedig azt jelentheti, hogy meg tudja mutatni, mire is képes, ha tényleg komoly kihívással állítják szembe. A főnökeit teljesen lenyűgözi az ön tehetsége, és a kollégái sem féltékenykednek majd, hanem segítenek önnek, és együtt örülnek az ön sikereinek. Ne engedje azonban, hogy a fejébe szálljon a dicsőség, különben önelégültnek és ostobának tűnhet mások szemében. Mindig legyen valaki a közelében, aki szükség esetén képes önt visszarángatni a földre a felhők közül. Ha túlságosan sokat dicsekszik a sikereivel, akkor hamarosan meg kell ismerkednie az irigység és a féltékenység csúnyább megnyilvánulásaival is.

Bak (december 22. - január 20.)
A hét elején nagyon kedvező híreket kaphat, amelyek megváltoztathatják majd az egész további életét. Fellendülés várható a karrierjében, talán lehetősége lesz egy másik helyre költözni, és a szívügyekben is igen kellemes meglepetések érhetik az elkövetkező időszakban. Ahhoz azonban, hogy ezek a kedvező dolgok megvalósuljanak, néhány súlyos, helyenként igen kellemetlen döntést meg kell hoznia, ettől pedig igencsak húzódozhat. Nagy bátorságra lesz majd szüksége ahhoz, hogy meghozza a végleges döntést, és szilárdan ki is tartson mellette. Szerencsére van valaki az életében, aki mindenben segít önnek, és tűzön-vízen át ön mellett áll, még akkor is, ha nem mindenben értenek egyet.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Ez a hét számos kihívást tartogathat, és ön nem igazán tudja, kihez forduljon segítségért a nehezebb időszakokban. Egy idősebb, bölcsebb ismerőse (akinek a segítségére először talán nem is számít), nagyon jó tanácsokat tud önnek adni, amelyeket - még ha nem is ért velük mindenben egyet - érdemes megfogadnia. Ne engedje, hogy az útjába kerülő akadályok eltántorítsák, mert ha letér a saját maga által kijelölt útról, tényleg semmi esélye nem lesz a sikerre. Az életében jelen lévő rengeteg feszültség rádöbbentheti arra is, hogy szinte mindent meg kell változtatnia maga körül. Legyen óvatos, mert a stressz könnyen veszélybe sodorhatja az egészségét.

Halak (február 20.-március 20.)
Valaki nagyon felidegesíti önt a következő néhány napban, de szerencsére képes lesz majd megőrizni a hidegvérét még akkor is, ha legszívesebben minden dühét kiadná magából. Már csak azért is bölcsebb így cselekednie, mert a nyugodtság sokkal fontosabb lesz mások szemében, min t ahogyan azt ön először gondolja. Azzal, hogy képes uralkodni magán, bebizonyítja a kollégáinak, hogy sokkal komolyabb feladatokat is önre lehet bízni, megfontolt és megbízható munkaerő. A legjobb lenne, ha keresne néhány olyan elfoglaltságot, amelyek segítenek elterelni a figyelmét a dühítő, idegesítő dolgokról. Rendezze át az otthonát, vagy próbáljon ki új recepteket, és töltsön minél több időt a szabadban.