McCartney, a brutális férj

Vágólapra másolva!
Egyre durvábbá válik Heather Mills és Paul McCartney válása: az egykori modell most azzal vádolta meg a zenészt, hogy többször is bántalmazta, nem engedte szoptatni, és házasságuk alatt szinte folyamatosan sértegette.
Vágólapra másolva!

Heather Mills egykori modell és harcos állatvédő egy hosszú listát nyújtott be a bíróságra nemrég, amelyben részletesen leírja, mikor és milyen körülmények között bántalmazta őt a férje, Sir Paul McCartney zenész, a Beatles együttes egykori tagja. A pár alig néhány hónapja döntött úgy, hogy négy évig tartó házasság után elválnak, azóta pedig egymás után derülnek ki a mocskosabbnál mocskosabb részletek.

A most benyújtott kereset szerint McCartney 2002-es esküvőjük után alig négy hónappal bántalmazni, sértegetni és fenyegetni kezdte a feleségét. Mills minden egyes eset időpontját pontosan megjelölte, és részletesen leírta, hogy mi történt. Néhány eset a tizennégy dátumot tartalmazó listáról:

  • 2002 októberében például McCartney mások előtt kezdett gyalázkodni, majd amikor hazaértek, és Mills kérdőre vonta, megragadta a feleségét a nyakánál, és nekilökte az egyik asztalnak. Majd részegen randalírozott a házukban, és több helyen is megsérült, miközben összetört néhány tárgyat.

  • Egy évvel később, amikor Mills már terhes volt most kétéves kislányukkal, Beatrice-szal, egy veszekedés végén McCartney dühében belelökte Millst a fürdőkádba, és annak ellenére kényszerítette a feleségét, hogy elmenjen vele egy rendezvényre, hogy Heather Mills zúzódásokat szenvedett.

  • Mielőtt a kislányuk megszületett, McCartney többször is azt mondta a feleségének, hogy nem akarja, hogy szoptassa a gyereket. "Paul közölte, hogy ne merészeljem szoptatni a lányomat, mert a mellem az ő tulajdona, és nem akarja, hogy a szája telemenjen anyatejjel" - írta a listában Heather Mills.

  • 2006 áprilisában McCartney arra kényszerítette a műtétre várakozó Millst - aki egy balaesetben elveszítette a lábát -, hogy a kezén és a térdén másszon fel egy repülőgép lépcsőjén, ahol nem fért el a tolókocsija. Amikor a felesége könnyek között megkérdezte a férjét, miért nem segített neki, McCartney csak annyit felelt, "előre kellett volna gondoskodni az utazáshoz szükséges dolgokról, ha már egyszer béna".

McCartney eddig mindent megtett, hogy kimaradjon az ügyből, egyszer sem volt hajlandó nyilatkozni, a lista nyilvánosságra kerülése után ügyvédje nyilatkozatban közölte a sajtóval, hogy a zenész soha nem bántotta a feleségét. "Bár kliensem szeretne a nyilvánosság előtt válaszolni az őt ért vádakra, de úgy gondolja, erre a leghelyesebb út az, ha a bíróság előtt védi meg az igazát. A válási eljárás során mindenre kitérünk majd, és ügyfelem mindent megtesz azért, hogy kiderüljön az igazság" - írta Payne Hicks Beach, Paul McCartney ügyvédje.