"Madonna elvette a gyerekemet!"

Vágólapra másolva!
Yohane Banda, Madonna örökbefogadott fiának vér szerinti apja azt állítja: az amerikai énekesnő "elvette" tőle a fiát: olyan papírok aláírására kényszerítették, amelyeket nem értett, és legszívesebben visszacsinálná az egészet.
Vágólapra másolva!

Yohane Banda, Madonna újonnan örökbefogadott gyermekének, Davidnek az apja azt állítja: az énekesnő és az ügyvédek becsapták őt, mert olyan papírokat írattak alá vele, amelyeket nem értett. A malawi férfi legszívesebben visszacsinálná az egészet. "Soha nem adtam volna örökbe a fiamat, ha tudtam volna, hogy mit jelent ez a szó" - mondta Banda egy televíziós interjúban. - "nem akarom, hogy elvegyék tőlem, hiszen én is tudok róla gondoskodni."

Banda elmondta, hogy végig azt hitte, Madonna csak gondoskodni kíván a fiáról, és azért viszi magával, hogy jobb életkörülményeket biztosítson neki. "Azt hittem, hogy David visszatér majd, ha felnő, és csak azért viszik el egy másik országba, hogy ott iskolába járjon" - nyilatkozta a férfi. - "Arra kényszerítettek, hogy aláírjam a papírokat, pedig nem tudom őket elolvasni. Hittem a tisztviselőknek, ők pedig elvették a fiamat."

A malawi kormány tisztviselői ezzel szemben Madonnát védik. "Minden részletet elmagyaráztunk Mr. Bandának, és többször is rákérdeztünk, hogy mindent megértett-e" -mondta a Gyerekek és Nők Fejlődéséért felelős malawi miniszter, Penson Kilembe. - "Madonna személyesen beszélt a gyerek családjával, és mindent megtett azért, hogy tudják, mi történik a kisfiúval."

Banda és családja mindannak ellenére, ami történt bízik abban, hogy Madonna "visszaadja" nekik a gyereket. "David még mindig a családunk tagja, ugyanúgy szeretjük őt, mint eddig" - jelentette ki Wiseman Zimba, a gyerek egyik unokatestvére. - "Mindennap hálát adunk Istennek, amiért ez a jóságos hölgy gondoskodik róla, és már alig várjuk, hogy David visszatérjen hozzánk."

Sem Madonna, sem az amerikai énekesnő szóvivője nem kívánta kommentálni a híreket.