Tonhalsalátás bagel

Vágólapra másolva!
Ezt a könnyen elkészíthető, finom szendvicset akár a munkahelyünkre is magunkkal vihetjük. Legízletesebb saját készítésű péksüteményből.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1 doboz tonhalkonzerv, fél darab citrom, 1 teáskanál magos mustár, negyed fej jégsaláta, 2 evőkanál majonéz, só, darált bors, metélőhagyma, 4 darab bagel

Elkészítése:
Szűrjük le a tonhalkonzerv levét alaposan, majd tegyük egy tálba a halat. Adjuk hozzá a mustárt, a meghámozott és felkockázott citromot, valamint a majonézt.

Ízesítsük sóval és kevés darált borssal, majd keverjük jól össze.

Vágjuk kétfelé a bageleket, majd grillsütőben a vágásfelületét enyhén pirítsuk meg.

Tegyünk az alsó felére összevágott jégsalátát, tetejére halmozzunk a tonhalsalátából, majd szórjuk meg összevágott metélőhagymával. Helyezzük rá a tetejét és máris fogyaszthatjuk.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Keverhetünk a tonhalsalátába összecikkezett főtt kemény tojást, összevágott zellerszárat, almát vagy metélt spenótlevelet is.