Twiggy a soványság-kultusz ellen

Vágólapra másolva!
Még a legelső és legvékonyabb topmodell is haragszik a most divatos soványság-kultusz hirdetőire. Twiggy szerint a trend rémisztő és veszélyes egyszerre.
Vágólapra másolva!

A hatvanas évek divatikonja, Twiggy, akinek a neve egyet jelentett a soványsággal, teljesen kiakadt a mostani modellekre, és arra, hogy csak "nullás méretű" lányok lehetnek sikeresek a kifutókon.

"Nem elsősorban a divattervezőket és a modelleket hibáztatom emiatt - nyilatkozta Lesley Hornby, azaz Twiggy a Daily Mail című brit lapnak. - "Ez sokkal inkább Hollywood és a sztár-színésznők miatt van. A legtöbb modell alkatánál fogva magas és karcsú, de hollywoodi fiatal sztárok nagy része étkezési zavarokkal küzd, és mindenféle extrém diétát talál ki, amelyeket a rajongóik persze azonnal követni akarnak."

"Kifejezetten rémisztőnek találom a beesett mellkasukat és a csontsovány karjukat, úgy néznek ki vele, mint a zombik. És még ijesztőbbnek találom azt, hogy a fiatal lányok ezt a trendet akarják mindenáron követni" - mondta Twiggy. - "Emlékszem, én is nagyon vékony voltam, de ezért egyáltalán nem sanyargattam magam. Igaz, odafigyeltem arra, hogy mit eszem, de ilyen volt az alkatom - bár szerintem a mostani divat szerint kifejezetten kövérnek számítanék."

Az egykori modell azt is hozzátette: mindennek ellenére, természetesen a divattervezők felelőssége sem elhanyagolható a soványság-kultusz elterjedésében. "Mindenki szeretne nagyobb, teltebb modelleket látni a kifutón, de ez egyelőre lehetetlen. A tervezők sokkal jobban kedvelik a vékony lányokat" - jelentette ki Twiggy.

Lesley Hornby azután döntött úgy, hogy felemeli a hangját a csontsovánnyá fogyott modelleket istenítő kultusz ellen, hogy két fiatal lány is belehalt az állandó fogyókúrázásba. Luisel Ramos uruguay-i modell augusztusban hunyt el szívelégtelenségben, miután heteken keresztül csak diétás üdítőket és néhány levél salátát evett; múlt héten pedig egy brazil szupermodell, Ana Carolina Reston "halt éhen" a diétájától, amely csak paradicsom és alma fogyasztását engedélyezte.