Párizsban pezsgővel ünneplik a válást

Vágólapra másolva!
"Adieu a la française" - vagyis elválás, francia módra. Egy új párizsi trend szerint nem kell feltétlenül veszekedve, sírva, botrányok közepette válni. A francia fővárosban, egy erre specializálódott iroda szervez vidám válási bankettet válási tortával az újdonsült elvált feleknek.
Vágólapra másolva!

A szerelmes- vagy házaspárok szakítása ma már nem feltétlenül a világ legszomorúbb eseménye. Sőt Franciaországban sokan vannak, akik egyenesen megünneplik kapcsolatuk bukását. A szokás állítólag Dél-Amerikából érkezett az öreg kontinensre, s a francia fővárosban máris rengeteg követőre talált. Olyannyira, hogy Párizsban már meg is nyílt az első iroda, amely vidám válások szervezésére specializálódott.

Könnyen lehet, hogy hozzánk is hamarosan elér a különös szokás, s ebben az esetben, a párizsi minta alapján, a következőkre kell számítanunk: váláskor az elvált felek pezsgővel koccintanak, miközben a rokonok és az ismerősök konfettit szórnak rájuk. A szerpentinnel, virágfüzérekkel feldíszített helyen megtartott ünnepségen pedig az esküvői torta mintájára pazar válási tortát szolgálnak fel a vendégeknek.

A válási bankett maga egyébként az esküvő paródiájával szokott kezdődni Franciaországban. Az újdonsült két szingli, vagyis a volt feleség és a volt férj tanúk előtt tesznek fogadalmat, hogy történjék bármi, nem esnek többé a "házasság hibájába", "nőtlenségüket-férjtelenségüket" becsülettel megőrzik. A játék részeként még aláírt papírt is mutogatnak erről - van ilyenjük, hiszen a válásukról, vagyis az újonnan kialakult családi állapotukról amúgy is születik hivatalos dokumentum.

Persze egyáltalán nem csoda, ha a fentieket olvasva úgy érezzük, valami nincs rendben az ilyen szertartások körül. Néhány pszichológus szerint viszont ezek a furcsa bulik nem ártanak senkinek. Sőt... Stephane Clerget pszichiáter, akit a Le Parisien című lap újságírója kérdezett, így vélekedik: "Egy válás után az embernek mindent elölről kell kezdenie, újra föl kell építenie önmagát. A vidám buli megerősítheti, kiemelheti, hogy valami szokatlan, valami teljesen új kezdődik."

Hasznos lehet az összejövetel azért is, mert itt rendeződhetnek a barátok sorai. A házasság miatt eltűnhettek barátok, megkophattak barátságok. Más emberekkel a válás miatt változhattak meg a viszonyok. Ezeket a kapcsolatokat ilyenkor újra lehet és kell gondolni, mert a barátok támogatása és segítsége alapvető lehet az új élet felépítésekor. Nem beszélve azokról az ismerősökről, barátokról, akik házasság ide, válás oda, végig kitartottak. Velük miért ne lehetne egy jót mulatni?

Forrás: [origo]

...véget érhet így is!



"Gyerekeket azonban ne vigyünk magunkkal válási bankettre" - figyelmeztet Stephane Clerget. A francia szakértő ezt tartja az egyetlen és legfontosabb szabálynak, amelyet be kell tartani, ha a furcsa ünnepség mellett döntenek a felek. "Válás esetén a gyerekek általában nagyon szenvednek, és ehhez a szenvedéshez joguk is van. Egy válás utáni jó buli könnyen összezavarhatná őket. A fájó szívű kicsiket nem szabad kitenni ilyen cinikus játékoknak."

lzs