Fűszeres padlizsánpörkölt

Vágólapra másolva!
Az ünnepi vendégeskedések után jól esik valami könnyebb étek: a padlizsán nemcsak ízletes, de egészséges és a kalóriatartalma is alacsony.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1 közepes padlizsán, 2 evőkanál olívaolaj, 3-4 szem kardamom mag, 1 gerezd fokhagyma, 1 db fahéjrúd, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál paradicsompüré, 6 szem friss paradicsom, 2 evőkanál méz, 1 csokor friss mentalevél, só, darált bors.

Elkészítése:
Forrósítsuk fel az olívaolajat egy lábasban, adjuk hozzá a finomra összevágott vöröshagymát, fokhagymát, fahéjat és az összetört kardamomot.

Addig pároljuk, míg a vöröshagyma üveges nem lesz. Utána tegyük bele a másfél centis darabokra felkockázott padlizsánt, majd állandóan kevergetve, közepes lángon pároljuk 5-6 percig.

Kanalazzuk bele a paradicsompürét, majd jól forrósítsuk át, utána öntsük hozzá a meghámozott és felkockázott friss paradicsomot is.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Öntsük fel két deci vízzel, ízesítsük sóval, kevés darált borssal és mézzel.

Lefedve pároljuk addig, míg a padlizsán puha nem lesz. Tálalás előtt keverjünk hozzá egy csokornyi összevágott friss mentalevelet, tetejére félbevágott keményre főzött tojást tegyünk.

Körítésnek kuszkuszt, polentát vagy párolt rizst készítsünk mellé, de természetesen önmagában is fogyasztható.