Közmunkára ítélték Naomi Campbellt

Vágólapra másolva!
Bűnösnek vallotta magát Naomi Campbell, abban az ügyben, amikor hozzávágott egy mobiltelefont a szobalányához. A börtönt azonban megúszta: helyette öt napig közmunkát kell végeznie.
Vágólapra másolva!

Bűnösnek vallotta magát Naomi Campbell amerikai topmodell, mert tavaly hozzávágott egy mobiltelefont a szobalányához. A bírósági döntés szerint ki kell fizetnie az egykori szobalány orvosi költségeit (363 dollárt), öt napig közmunkát kell végeznie, és részt kell vennie egy speciális terápián, ahol "megtanulhatja kezelni a haragját".

"Valójában nem vágtam hozzá a telefont Anához" - mentegetőzött a tárgyalás során a topmodell. "Véletlen baleset volt. Elveszett egy farmerom, és dühömben elhajítottam a mobilomat. Nem akartam őt is eltalálni."

A szobalány, Ana Scolavio azonban máshogy emlékszik arra a márciusi napra: szerinte Naomi üvöltözött vele, majd teljes erőből hozzávágta a fejéhez a telefont. A sérülést végül négy öltéssel kellett összevarrni.

"Elfogadtam azt, hogy bűnösnek találtak ebben az ügyben, és vállalom a felelősséget a tetteimért" - mondta később egy hivatalos közleményben a 36 éves topmodell. "De senkinek nem engedem meg, hogy ez alapján ítélkezzen rólam. A múltat már nem lehet megváltoztatni, de én a jövőbe tekintek, és tudom, nagyszerű dolgok várnak még rám."

A modell életében nem ez volt az első eset, hogy botrányos viselkedésével és agresszivitásával került be a lapokba: az elmúlt tíz évben több alkalmazottja is beperelte már azért, mert bántalmazta és megalázta őket.