Pitték új otthona: New Orleans

Vágólapra másolva!
New Orleans-ba költözött a Jolie-Pitt család - erősítette meg a korábbi pletykákat az Oscar-díjas színésznő, Angelina Jolie.
Vágólapra másolva!

New Orleans-ba költözött Angelina Jolie, Brad Pitt és három gyermekük - adta hírül az US Weekly című amerikai magazin. A hírt maga az Oscar-díjas színésznő közölte a magazinnal egy, a Golden Globe díjkiosztó után adott mini-interjúban.

"Nagyon szeretünk ott lenni" - mondta Jolie. "A gyerekeknek is ott keresünk iskolát. Már nagyon várjuk."

A pletykák szerint a pár egy három és fél millió dolláros, hat hálószobás házba költözik majd be, amelyet New Orleans elegáns Francia Negyedében vásároltak.

"Angelina próbál annyira normális lenni, amennyire csak lehetséges, nem akar feltűnést. Már most azt tervezgeti, hogyan barátkozik majd össze a többi anyukával, és hogyan hívja át játszi Maddox barátait az otthonukba" - árulta el a magazinnak Jolie egyik ismerőse.

Ugyanakkor a Tomb Raider című film főszereplőnője nem tagadta meg önmagát: már most arról érdeklődik, hogyan tudna részt venni jótékonysági rendezvényeken, és milyen módon tudná támogatni a hurrikán-pusztította várost.

"Angelina és Brad mindent megtesznek azért, hogy segítsenek a rászorulóknak" - mondta egy magát megnevezni nem kívánó forrás. "Azt is megpróbálják kihasználni, hogy mindenhova követi őket a sajtó. Abban reménykednek, így talán sikerül felhívniuk a figyelmet a hurrikán áldozatira."