A sztárok csak szóban zöldek

Vágólapra másolva!
A magukra valamit is adó hollywoodi sztárok, ma már csakis környezetbarát autókkal furikáznak - de ha néhány kontinenssel odébb akad dolguk, rendre magánrepülőikkel közlekednek. Ezzel pedig sokkal inkább szennyezik a környezetet, mint ha normál üzemű kocsikat vezetnének.
Vágólapra másolva!

Hollywoodi sztárok sora prédikál a környezetszennyezés veszélyeiről, és próbál környezetbarát életmódjával példát mutatni. Kampányaikban, nyilatkozataikban arról beszélnek, hogy az embereknek ésszerű keretek közé kellene szorítani a fogyasztásukat, és mindenek előtt ügyelniük kellene arra, hogy minél kevesebb káros gáz kerüljön a Föld légterébe.

A mindennapokban aztán kiderül: nem is olyan könnyű lemondani a luxusról és a megszokott kényelemről - legalább is ezderült ki a La Stampa című olasz napilap összeállításából.

Kaliforniában és New Yorkban a legújabb divat szerint minden, magára valamit is adó híresség "öko- autót" vásárol magának. Ilyet vezet Jennifer Aniston, Joaquin Phoenix, Sting, Julia Roberts, Calista Flockhart, Gwyneth Paltrow és Jake Gyllenhaal. A legutóbbi Golden Globe-gálára is többen "zöld" autóval érkeztek, a "Vörös szőnyeg, zöld autó" gondolat jegyében.

Az elhatározás dicséretes és természetesen követendő. Hiba mindössze ott csúszik a sztárok számításába, hogy sokan közülük a menetrend szerinti járatok helyett, magánrepülővel indulnak , ha munka- vagy magánügyben távoli tájakra kell utazniuk.

Jennifer Lopez, aki "hétköznapokon" büszkén vezeti környezetbarát autóját, privát géppel utazik, ha Los Angelesből New Yorkba kell sietnie. Az az üzemanyag mennyiség, amennyit J. Lo egy ilyen út során elfogyaszt, az két Föld körüli autóútra is elegendő lenne.

George Clooney elektromos autóval jár. Ezzel szemben Los Angelesből Tokióba magánrepülővel utazott a Tmz.com értesülései szerint, 7000 gallon (nagyjából 26 ezer liter) üzemanyagot égetve el fölöslegesen, hiszen Los Angeles és Tokió között több légitársaság is működtet járatokat.

Angelina Jolie úgy gondolta: az lesz a leghelyesebb, ha gyermekét, Shiloh-t Namíbiában hozza világra, s Afrikába, Brad Pittel együtt, egy magángépen érkezett. Pitték garázsában több zöld üzemmódú autó is áll, amelyek egyikét a namíbiai úthoz felhasznált üzemanyag mennyiséggel megtankolva, megtehették volna akár a Föld-Hold távolságot is.

Dehát, a repülőgépek mindig is státuszszimbólumnak számítottak: John Travoltának például egy Boeing 737-es van a birtokában, így nem csoda, hogy ő áll a hollywoodi légszennyezők között az első helyen.

A zöldek a brit trónörököst is megleckéztették. Károly herceg, aki komoly környezetvédő hírében áll, és ha csak teheti, biciklivel jár, kitüntetést kapott a Harvard Egyetemtől, épp környezetvédelmi munkássága elismeréseként - írja az olasz lap. A trónörökös úgy tervezte meg tengerentúli útját, hogy azzal a lehető legkevésbé terhelje a környezetet. A brit légitársaság menetrend szerinti járatával, Amerikában pedig vonattal közlekedett.

A zöldek azonban még így is egy sor kifogást emeltek: ha valóban érdekelné a Föld sorsa, akkor a herceg nem ragaszkodott volna a kitüntetés személyes átvételéhez - épp ilyen alkalmakra találták ki a videokonferenciát - mondták. Ami szerintük még ennél is zavaróbb, hogy Károly húsz fős stábbal utazott a díjátadásra: titkárokkal és saját fodrásszal. Könyörtelen adatokkal érzékeltették a hercegi út okozta kárt: a teljes utazás során, mindent összeszámolva több káros gáz került a levegőbe, mint amennyit egy brit család, lakása fűtésével, egy esztendő alatt kibocsát.