Almás-mazsolás sütemény

Vágólapra másolva!
Szakácsunk, Kaldeneker György ma egy egyszerűen elkészíthető sütemény receptjét ismerteti.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
5 dkg vaj, 10 dkg búzaliszt, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék, 5 dkg barnacukor, 1 maréknyi mazsola, 1 db alma, 1 db tojás, 1 evőkanál tej, csipetnyi só

Elkészítése:
Tegyük a lisztet, a sütőport, a sót, a cukrot, a mazsolát és a mézes fűszerkeveréket egy keverőtálba, vágjuk bele apróra a vajat, majd kezünkkel jól morzsoljuk szét.

Adjuk hozzá a tojást, a kis kockára felvágott almát és a tejet, majd fakanállal dolgozzuk össze.

Tegyünk sütőpapírt egy sütőlapra, majd evőkanállal a tésztából halmozzunk egymás mellé diónyi halmokat.

Tegyük előmelegített sütőbe, és 160 fokon süssük 20-25 percig.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Ha elkészült szedjük át egy rácsra, szórjuk meg porcukorral, és hagyjuk kihűlni.