Lefagyasztott fiatalság

Vágólapra másolva!
A plasztikai sebészet legfrissebb kutatásai egy új testfiatalító-módszer kifejlesztésére irányulnak, melynek lényege, hogy a fiatal korban a pácienstől levett sejteket lefagyasztják, és azokat akár évtizedekkel később újra beültetik a szervezetükbe. Elképzelhető, hogy megvan az örök ifjúság titka, ám sok szakember egyelőre fenntartásokkal fogadja az eredményekről szóló híreket.
Vágólapra másolva!

Mit szólnánk ahhoz, ha valaki felajánlaná, hogy ezentúl, anélkül, hogy fájdalmas plasztikai műtétek során kellen átesnünk, egy-egy megfelelő helyte befecskendezett szérummal mindig huszonévesnek nézhetnénk ki? Valószínűleg azt gondolnánk, hogy egy tudományos-fantasztikus film felvételébe csöppentünk. A módszer, ami ma még csupán kitalált karakterek valóra vált álma lehet, az az orvostudomány dinamikus fejlődésének köszönhetően, a nem is olyan távoli jövőben, bárki számára elérhető lesz - írja az angol Daily Mail magazin.
A cikk szerzője szerint, az ezzel kapcsolatos kutatásokat alapul véve, hamarosan eljön az idő, hogy a hamvas huszas éveinkben a lefagyasztatott sejtjeinket - így a bennük rejlő sejtformációkat - amikor csak szükségünk van rá, újra elővehetnénk, és azokat újra beültettetve, örök fiatalságra tehetnénk szert.

Bankba tett sejtek

Testbank (Body Bank) - így nevezték el a kísérleti stádiumban lévő új eljárást, amely a sejtek tárolásával, majd megsokszorozásával és újrafelhasználásával dolgozik. Fontos azonban tudni, hogy a módszert egyelőre csak kutatják, és még sehol a világon nem alkalmazzák. Ha azonban sikerült tökéletesíteni, szakemberek szerint nemcsak a bőrt lehet megfiatalítani, de jelentős előrelépésekre lehet számítani a kopaszodás, a terméketlenség kezelésének területein is.

Dr. Sikos Géza plasztikai sebész szerint, a genetika és a sejttechnológia bámulatosan gyorsan fejlődik, ezért nem lehetetlen, hogy a módszer egyszer működni fog.
"Ma azonban sem Magyarországon, sem máshol a világon nem csinálnak még ilyesmit. A sejtek tárolására és későbbi felhasználására nincs még semmilyen kidolgozott módszer."

A professzor azt mondja, ehhez hasonló, ezzel rokon eljárás már létezik: a recell, amellyel a bőrön keletkezett fehér foltokat (vitiligo) lehet eltüntetni. Ennek az a lényege, hogy levesznek valakiről egy pici bőrdarabot, egy speciális eszközzel apró darabokra törik, majd készítenek belőle egy sűrítményt. A fehér foltok felszínét ledörzsölik, és a sűrítményt az alsó irharéteg vérző, hámosodó részére kenik. Ez később megtapad, s mivel ez már tartalmazza a normál pigmentsejteket, így a foltok el fognak tűnni.

"Ez a módszer azonban nem alkalmas arra, hogy valakit megfiatalítson" - oszlatta el a kételyeket az orvos.

Újítások a plasztikában

Ha az új eljárás valóban működni fog, nemcsak a bőrfiatalításában, hanem a plasztikai sebészet más fontos területein is óriási változásokra lehet számítani.

Hajátültetés
A hajátültetés hátránya, hogy csak annyi hajat lehet átültetni, amennyit egyszerre ki tudnak nyerni a páciens meglévő hajából. "Ez azonban akkor sem lehet több 20 ezer hajszálnál, ha a páciens háromszor egymás után elvégezteti a beavatkozást" - mondta Sikos doktor.
A hajátültetés terén intenzív kutatások kutatások folynak, melynek melyek arra irányulnak, hogy akár egyetlen hajszálból lehet sejtformációt nyerni és korlátlan mennyiségben megsokszorozni.

Vénák
Furcsa szimmetria van az ötletben, hogy testünk "felesleges" részeit eltávolítják, és később egy másik részén "újrahasznosítják". A Daily Mail írása szerint amerikai cikkek arról számolnak be, hogy eltávolított visszerekből nyert kollagént töltenek páciensek ajkaiba ajak- vagy ráncfeltöltéskor.

Petesejtek
Nem újdonság, hogy a mai, felgyorsult világban, ahol egy nőnek sokkal fontosabb lehet a karrierje, mint a családalapítás, vagy nem épp nem talál megfelelő társat, a nők gyakran tartanak attól, hogy kifutnak az időből a szüléssel. Bár a spermák lefagyasztása, és tárolása bevett gyakorlat, a petesejtekkel ugyanez az eljárás létezik, de közel sem olyan egyszerű. Ha azonban az új technológia működni fog, egy éven belül ezen a területen is hatalmas változások lehetnek.
Dr. Simon Fishel, egy angol meddőségklinika munkatársa azt nyilatkozta, hogy "a petesejtek 50 százaléka - és ez idősebb nőkre még inkább jellemző - kromoszómahibás, ami azt jelenti, hogy soha nem fejlődik ki teljesen. Ezért semmi értelme, hogy olyan sejteket fagyasszanak le, amelyek amúgy is életképtelenek lennének, de az új módszer során alkalmazott tesztek ezeket a rendellenességeket is kimutatják majd, így a megtermékenyülésnek is sokkal nagyobb lesz az esélye" - magyarázta a szakember.
Hozzátette: "Ha lenne egy lányom, aki a húszas évei közepén járna, és egy sikeres karrier állna előtte, mindenképp azt tanácsolnám neki, hogy fagyasztasson le körülbelül 30 petesejtet, amelyeknek később még nagy hasznát veheti".
Angliában ez az eljárás ma 2000-2500 fontba kerül, ezen felül a tárolási díjért évente néhány száz fontot kell fizetni.

Egyéb testrészek
A petesejtek lefagyasztásának egy továbbfejlesztett módszerének köszönhetően a petefészekrák is sokkal nagyobb hatékonysággal gyógyítható. A módszer lényege, hogy a kezelés előtt álló rákos beteg petefészkének ép részéből eltávolítanak egy darabot, amelyet lefagyasztanak, és később, a kezelés után újra beültetik - s az egészséges részek idővel elkezdenek egészséges petesejteket termelni, csakúgy, mint korábban.
Az amerikai Alcor nevű cég azonban egy lépéssel tovább ment, és lehetőséget biztosít a test bármelyik részéből nyert sejtek lefagyasztására.
Az eljárás során sejtek nedvességtartalmának 60%-át olyan kémiai védőanyagokkal helyettesítik, ami csak nagyon alacsony hőmérsékleten tartja a sejtet. Ennek a hagyományos fagyasztással szemben az az előnye, hogy nem képződnek jégkristályok, amelyek esetleg roncsolhatnák a szöveteket.
A beavatkozás ára átszámítva 34 millió forint körül van, de ha például csak a fej és az agy "felfrissítésével" számolunk, húszmillió forintból meg lehet úszni. A borsos ár ellenére a cégnek már 800 előjegyzése van.