Válogatós gyerekek, válogatós felnőttek

Vágólapra másolva!
Az, hogy egy kisgyerek válogatós, és csak bizonyos ételeket hajlandó megenni, természetes folyamat, amely jó esetben iskoláskorra elmúlik. Ám vannak válogatós felnőttek is - esetükben a válogatósság ugyanolyan étkezési zavarrá válhat, mint az anorexia vagy a bulimia.
Vágólapra másolva!

Egy falatot a mama kedvéért...

Szinte mindenki ismer olyan gyereket, aki nem hajlandó zöldséget, húsfélét vagy éppen tejtermékeket enni, a tésztát csak magában fogyasztja el, és amit régen örömmel falt be, arra egy idő után csak húzza a száját. Az újdonságtól való furcsa félelem ösztönösen benne van a kicsikben: nem szívesen próbálnak ki új dolgokat, és szeretik, ha a jól megszokott mederben mennek a dolgok.

Az, ha egy gyerek válogatós, nem azonos azzal, ha étvágytalan: az étvágytalanság hátterében gyakran komolyabb, krónikus betegségek állhatnak, míg a válogatós csak azt eszi örömmel, amit szeret - máshoz pedig nem szívesen nyúl hozzá, még akkor sem, ha éhes. A szakértők szerint pedig gyakran arról van szó, hogy a gyerek "saját magának" eleget eszik, ez a mennyiség azonban nem felel meg a szülő elvárásainak.

A válogatósság és az étvágytalanság azonban kéz a kézben járnak: hiszen melyik szülő ne főzné a gyermeke kedvenceit, ha csak azt eszi meg? Így azonban csökken a szeretett ételek köre - ráadásul a gyerek is megtanulja, hogy az evésen keresztül könnyedén manipulálni lehet az anyukát.

Benda Viktória gyermekpszichológus szerint ez igazi csapdahelyzet, amelyből a szülők nehezen tudnak kitörni.

"Az egyik legfontosabb aspektusa ennek a problémának az, hogy a szülő mit hoz magával. Azok, akiket válogatósra neveltek, gyakran továbbadják ezt a gyereküknek" - mondja. "Akiket pedig szigorúan neveltek, például addig nem állhattak fel az asztaltól, amíg mindent meg nem ettek, általában engedékenyebbek lesznek a saját gyerekükkel, hiszen nem akarják, hogy ugyanazon kellejen átmennie a gyereknek is, mint annak idején nekik."

Ha egy gyereket kicsi korában rászoktatnak arra, hogy többet egyen a kelleténél (akár játékos formában, akár fenyegetésekkel), az felnőttként is túleszi majd magát, így megnő az esélye az elhízásnak.