Halálos fenyegetéseket kapott Jennifer Lopez

Vágólapra másolva!
Több testőrt vett fel Jennifer Lopez férje, miután egy elvakult állatvédő megfenyegette őket, megöli az énekesnőt, amiért az gyakran visel szőrmét.
Vágólapra másolva!

Több személyi testőrt vett fel Jennifer Lopez amerikai énekesnő férje, és a házuknak a biztonsági rendszerét is megerősítette, miután fenyegető leveleket kaptak egy elvakult állatvédőtől.

"Ez az állatvédő egymás után küldözgette Jennifernek a leveleket, és azt mondta, megöli" - árulta el az énekesnő egyik barátja a New York Daily News című napilapnak. "Azt írta, ugyanúgy mészárolja majd le a nyílt utcán Jennifert, mint az állatokat, és neki is ugyanolyan kínokat kell majd átélnie, mint azoknak az állatoknak, akiknek a szőrméjét viseli."

A magát megnevezni nem kívánó forrás szerint Lopez először nem akart tudomást venni a levelekről, de a férje, Marc Anthony zenész igencsak megijedt: a szokásos testőreik mellé két, nyugalmazott rendőrtisztet is felvett, hogy tanácsokat adjanak, és vigyázzanak Jenniferre, amikor az a nyilvánosság előtt szerepelt.

"Ez a történet egyáltalán nem igaz" - mondta az énekesnő szóvivője. "Jennifer és Marc nem vett fel újabb biztonsági szakembereket."

"Az erőszak egyáltalán nem megoldás" - mondta az egyik legnagyobb állatvédő szervezet, a PETA szóvivője. "De Jennifer Lopeznek sem lenne szabad erőszakot elkövetnie az állatok ellen. Ez etikátlan és gonosz cselekedet. Ahelyett, hogy újabb és újabb biztonsági embereket venne fel, inkább az állatvédőket kellene támogatnia."