Epres-rebarbarás pite

Vágólapra másolva!
Használjuk ki az eperszezon utolsó napjait - készítsünk egy igazán különleges süteményt.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
A tésztához: 20 dkg liszt, 20 dkg margarin, 5dkg natúr krémsajt, 1 citrom reszelt héja, 2 evőkanál citromlé, csipetnyi só
A töltelékhez: 25 dkg eper, 25 dkg rebarbara, 1 evőkanál étkezési keményítő, 4 evőkanál cukor, fél teáskanál őrölt fahéj

Elkészítése:
Tegyük a lisztet, a sót, a citromhéjat, a krémsajtot és a hideg, kis darabokra összevágott margarint egy keverőtálba. Morzsoljuk össze a kezünkkel, majd adjuk hozzá a citromlevet is. Gyúrjuk össze és tegyük a hűtőbe pár órára.

Egy másik tálba tegyük a jól megmosott és félbevágott eperszemeket, valamint a két centis darabokra felvágott rebarbarát. Szórjuk rá az étkezési keményítőt, cukrot és az őrölt fahéjat. Óvatosan keverjük össze.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Egy lisztezett deszkán nyújtsuk ki kör alakúra a tésztát (kb. 38 cm átmérőjű legyen). Tegyük sütőpapírral borított sütőlapra. Közepére halmozzuk az epres tölteléket, majd a tészta széleit hajtsuk vissza rá, úgy hogy a közepén ne legyen tészta, kilátszódjon a töltelék.

Tegyük előmelegített sütőbe, és 150 fokon süssük 30-35 percen keresztül.

Ha elkészült, még langyosan szeleteljük cikkekre, szórjuk meg porcukorral, kanalazhatunk mellé vaníliafagylaltot is.