Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma még az Oroszlán jegyében jár, együtt áll a Szaturnusszal, szemben áll a Neptunusszal. Szeretnénk rendet tenni az életünkben  - fizikai és lelki síkon egyaránt -, de nem tudunk uralkodni a káoszon.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold az Oroszlán csillagjegyben halad. A hátunk sokkal érzékenyebbé válhat, és aki hajlamos arra, hogy ezen a területen bemerevedjenek az izmai, könnyen megtapasztalhatja ezt a mai napon. Ennek nagyon jó gyógymódja, ha egy héten legalább egyszer elmegyünk egy masszőrhöz, aki segít abban, hogy izmaink lazábbak legyenek - a masszírozás ráadásul a stressz ellen is nagyszerű gyógymód. A sportra is nagyobb igényünk lehet ma, de inkább a mozgás örömét helyezzük előtérbe, ne a teljesítményt.

A mai napon vágyunk arra, hogy vegyünk magunknak valamit, amit eddig nem engedhettünk meg magunknak. Sokkal nagyobb az igényünk arra, hogy egy kicsit kényeztessük magunkat, többet szeretnénk pihenni is. Egy kis délutáni lustálkodásra mindenképpen érdemes időt szakítanunk, ez lehet szunyókálás, de megnézhetjük a kedvenc filmünket is!

Ma a Hold együtt áll a Szaturnusszal, ám szemben a Neptunusz bolygóval. Ma a keretekkel, határokkal gyűlhet meg a bajunk, és ezt nagyon bosszantónak élhetjük meg. Megtörténhet, hogy túl sok értelmetlennek vagy feleslegesnek tartott munkát sóznak a nyakunkban, amelyet kénytelen-kelletlen, de el kell végeznünk. Emellett tanácstalanok lehetünk abban, hogy miként rakhatnánk rendet az életünkben, akár fizikai, akár pedig lelki síkon. Nagyon törekszünk arra, hogy legyőzzük a káoszt, ám ebben nem vagyunk túl sikeresek.