Mégis Eddie Murphy az apa

Vágólapra másolva!
A DNS-vizsgálat bebizonyította: mégis Eddie  Murphy amerikai komikus az apja Melanie Brown brit énekesnő két hónapos kislányának, Angel Irisnak.
Vágólapra másolva!

A hét végén kiderült: mégis Eddie Murphy amerikai komikus az apja Melanie Brown brit énekesnő, egykori Spice Girl lányának - bár a színész korábban, egy televíziós műsorban nyíltan megkérdőjelezte az apaságot.

A DNS-vizsgálat azoban bebizonyította, hogy a most két hónapos Angel Iris Murphy lánya.

"Most már hivatalosan is kijelenthetjük, hogy Eddie a kisbaba apja" - mondta a People magazinnak egy Brownhoz közel álló forrás. "De sem az emberekben, sem pedig Melanie-ben nem volt kétséges az apaság. Melanie mindvégig tudta, mi az igazság."

Eddie Murphy szóvivője, nem volt hajlandó megjegyzést fűzni a vizsgálat eredményéhez.

Az amerika magazinnak Mel B azt is elmondta, Murphy még nem is találkozott a lányával.

"Korábban a DNS-tesztet sem volt hajlandó megcsinálni, úgyhogy ez is nagy előrelépés" - mondta az énekesnő. "De Eddie-t nem érdekli a lánya. Próbáltam vele beszélni, amikor Angel megszületett, de egyszerűen nem hajlandó válaszolni a telefonhívásokra."