Grillezett padlizsán, uborkás tésztasalátával

Vágólapra másolva!
Grillezett zöldség és köret -  távol-keletiesen.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:

2 db padlizsán, 2 evőkanál miso krém (ázsiai élelmiszereket árusító boltokban kapható), 1 evőkanál szezámmag, 2 evőkanál olívaolaj.

Salátához: 10 dkg vékonyszálú rizstészta, 1 kisebb darab kígyóuborka, 1 csokor friss korianderlevél, 1-2 evőkanál rizsecet, darált bors, 2 evőkanál szezámolaj, pár szál metélőhagyma.

Elkészítése:

Vágjuk hosszában kétfelé a padlizsánt, kenjük meg olívaolajjal, majd daráljunk rá borsot. Tegyük előmelegített sütőbe, és 160 fokon süssük körülbelül 10-15 percig. Ha elkészült, vegyük ki a sütőből, kenjük meg a miso krémmel és szórjuk meg szezámaggal.

Tegyük vissza pár percre a sütőbe, hogy a szezámmag meg tudjon pirulni.

A salátához főzzük ki sós vízben a rizstésztát, majd hideg vízben hűtsük le. Várjunk vele míg alaposan lecsepeg, és utána tegyük egy nagy salátástálba.Vágjuk kétfelé az uborkát, majd vágjuk hosszában is el. Uborkagyalun szeleteljük fel úgy, hogy vékony, egy centis lapokat kapjunk.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Adjuk a tésztához, tépkedjünk rá korianderlevelet, adjuk hozzá a feldarabolt metélőhagymát, daráljunk rá borsot, majd csorgassuk meg a rizsecettel és szezámolajjal. Óvatosan keverjük össze, majd tálaljuk kis tálkába és szervírozzuk a megsütött padlizsán mellé.

Aki szereti a csípős ízt, karikázhat a salátába friss chili paprikát.