Madonna megvette hatodik londoni házát

Vágólapra másolva!
Hatodik londoni házát vette meg a napokban Madonna. Az amerikai énekesnő 6 millió fontot, közel 2 milliárd forintot fizetett a tíz hálószobás házért.
Vágólapra másolva!

Hatodik házát vette meg Londonban Madonna, amerikai énekesnő. Az ingatlan a brit főváros Marylebone negyedében található, György-korabeli, tíz hálószobás városi ház, amiért Madonna 6 millió fontot, közel 2 milliárd forintot fizetett.

A hatemeletes ház - amelynek egy télikertje is van - korábban Paul Davies designer tulajdonában volt. Bennfentesek úgy tudják, Madonna nyolc hónapig alkudozott a házra, de végül hajlandó volt az eredeti ár kétszeresét is kifizetni érte.

"Madonna nagyon jó szemmel választja ki azokat az ingatlanokat, amelyeket megvásásrol. Ez a környék pedig különösen tetszik neki. Bár még nem olyan elegáns, mint London más kerületei, de egyre divatosabbá válik. Madonna azt mondta, legszívesebben az utca minden házát megvásárolná" - árulta el egy magát megnevezni nem kívánó forrás a Daily Mail című brit lapnak.

Madonnának eddig öt háza volt Londonban: egy nyolc hálószobás villa, amelyben ő és a családja lakik, két kisebb ház, amelyben a személyzete él, valamint két másik városi ház, London központjában - ez utóbbiakat a kabbalista gyülekezet használja, közösségi épületekként.

Madonna és férje a londoni házak mellett tulajdonosa egy Wilthshire közelében lévő, legalább 9 millió fontot érő birtoknak is.

Az énekesnőnek az Egyesült Államokban is vannak ingatlanjai: egy 8 millió fontot érő ház a Beverly Hillsen, és egy különleges lakás New Yorkban.