Mentás görögdinnye-saláta

Vágólapra másolva!
Hűsítő étel a legforróbb napokra - percek alatt elkészíthető, pikáns és egészséges ebéd vagy uzsonna lehet.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1 kg görögdinnye, 2 ág friss mentalevél, 20 dkg feta sajt, olívaolaj, darált feketebors

Elkészítése:
Vágjuk a dinnye húsát nagyobb, körülbelül 3 centis kockákra, majd dobjuk egy hideg vízzel telt edénybe. Így a vízben, könnyebben kihullik a magja.

Tegyük egy szűrőedénybe, és csepegtessük le jól, majd borítsuk az egészet egy nagy salátástálba.

Kockázzuk fel körülbelül egy centis darabokra a feta sajtot, majd azt is tegyük a dinnye tetejére. Tépkedjük rá a mentaleveleket, daráljunk rá feketeborsot, majd csorgassuk meg pár evőkanálnyi olívaolajjal.

Óvatosan, kezünkkel keverjük össze, vigyázva, hogy ne nagyon törjön össze.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Tegyük hűtőszekrénybe, hogy jéghidegre hűljön, majd salátástálba tálaljuk. Hűsítő nyári saláta grill pecsenyékhez is. Azonnal fogyaszthatjuk, ha jégbehűtött dinnyéből készítjük el.