Szombati horoszkóp

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Ma Hold a Rák csillagjegyben halad, így ez egészségügyi szempontból a mellkasunk területét is érinti. Jó ötlet, ha kirándulni megyünk, és friss levegőt szívunk, de a hölgyeknek érdemes egy kicsit többet foglalkozniuk a keblükkel is. A mai napon alkalmazott mellápoló krémek remekül felszívódnak, és látványos eredményeket produkálnak. A mellek rendszeres zuhanyozása, váltott hideg-meleg vizes zuhannyal remek módszer lehet a mellek feszességének a növelésére.

A mai nap hangulatát kihasználhatjuk otthonunk szépítésére, rendbe tételére. Nagyon jó ötletek juthatnak eszünkbe, ha egy kicsit változtatni szeretnénk, vagy átrendeznénk lakásunkat. Induljunk el, vegyünk néhány apró kiegészítőt, amely teljesen megváltoztathatja lakásunk hangulatát.

Ma a Hold együtt áll a Nappal, ám nehéz fényszögben a Neptunusz bolygóval. Párkapcsolatunkban nagyon tanácstalanok lehetünk, hogy kedvesünk mit is vár el tőlünk. A legjobb szándékkal is melléfoghatunk, amikor kedveskedni szeretnénk neki. Előfordulhat, hogy elhalmozzuk szerelmünket a törődésünkkel, de ő ezt túl soknak találja, másra vágyna. Jó ötlet, ha megkérdezzük kedvesünket, hogy mire van szüksége!