Hisztérikusan reagált Doherty vallomására Kate Moss

Vágólapra másolva!
Az ismerősei szerint őrjöngött dühében Kate Moss, amikor megtudta, hogy volt kedvese, Pete Doherty egy újságon keresztül próbált meg neki üzenni. A modell attól retteg, hogy Doherty "kiárusítja" kettőjük titkait.
Vágólapra másolva!

Kate Moss brit topmodell hisztérikusan reagált arra az üzenetre, amelyet volt kedvese, Pete Doherty zenész jutatott el neki az egyik legnagyobb példányszámú angol napilap hasábjain.

Bennfentesek szerint Moss őrjöngött dühében: üvöltözött és sikoltozott, több képet is összetört, egy borospoharat pedig a falhoz vágott, amikor elolvasta a zenésszel készült interjút.

"Kate nagyon nehezen viseli a szakítást, és azt, ahogyan Pete kiteregeti a kapcsolatuk részleteit a sajtónak, még nehezebben" - árulta el a 31 éves modell egyik ismerőse a Daily Mail magazinnak. "Nagyon elkeseríti, hogy Pete kiárusítja a legféltettebb közös titkaikat. Úgy érzi, egyáltalán nem ezt érdemelte."

Az ismerősök szerint Moss azt is nehezményezi, hogy Doherty egy "idegesítő, féltékeny hülyének" állítja be őt, aki "szánalmas" lépéseket tesz azért, hogy visszaszerezze őt.

"Kate úgy érzi, hogy ő mindent megtett a kapcsolatukért és kettőjük életéért. Leszokott a kábítószerről, amire Doherty nem képes" - folytatta a magát megnevezni nem kívánó forrás.

Az ismerősei szerint a szupermodell attól retteg, hogy Doherty egy jelentősebb összegért kész eladni a szerelmük történetét - beleértve a közös fotóikat és videofelvételeket is -, és a pénzt kábítószerre költi.

Moss és barátai arra gyanakodnak, hogy Pete Doherty - aki idén már legalább három elvonókúrán vett részt - a Daily Mirrornak adott interjú idején kábítószer hatása alatt állt: a mondatai összefüggéstelenek, egyik pillanatban szidja Kate-et, a másikban isteníti, a szerelmi kalandjaival kérkedik, majd megpróbálja úgy beállítani magát, mint akinek a "család az első".

"Kate félti azt, amit elért, és egyszerűen nem érti, miért viselkedik vele így a férfi, akit imádott" - mondta a modell barátja. "Egyszerűen megunta, hogy Pete nem képes megváltozni."