Gyöngytyúk-becsinált

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1 egész gyöngytyúk, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál olívaolaj, 1 gerezd fokhagyma, 1 szál sárgarépa, 1 cukkini, kis darab sütőtök, 2 szál zellerszár, 1 db tyúkhúsleves kocka, 1 dl tejszín, só, darált bors, 2 teáskanál étkezési keményítő, 1 csokor petrezselyem zöldje

Elkészítése:
Vágjuk kis darabokra a gyöngytyúkot, majd mossuk meg hideg vízben. Egy nagy fazékban forrósítsuk fel az olívaolajat, tegyük bele a finomra összevágott vöröshagymát és a fokhagymát, majd közepes lángon pároljuk pár percig, míg üveges nem lesz.

Tegyük hozzá az összevágott tyúkot, daráljunk rá borsot, ízesítsük sóval és a leveskockával.

Lefedve addig pároljuk, míg a hús puhulni nem kezd. Ha szükséges, a párolólevet pótoljuk vízzel. Ha már kezd puhulni a hús, tegyük hozzá a felkarikázott sárgarépát és a zellerszárat.

Pároljuk további 10 percig, majd csak később tegyük bele a kockára feldarabolt sütőtököt és a karikára vágott cukkinit.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Pár perc főzés után hideg vízzel elkevert étkezési keményítővel sűrítsük be a párolólevét, öntsük hozzá a tejszínt, és szórjuk bele az összevágott petrezselyem zöldjét.

Forraljuk jól össze, majd tálaljuk mély tálakba. Petrezselymes galuska, főtt burgonya vagy rizs is lehet a körítése.