Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
A mai napon a Hold az Ikrek csillagjegyben halad, együtt áll a Marssal, és kvadrátban az Uránusz bolygóval. A viták hirtelen robbannak ki, szerencsére ugyanolyan hamar meg is nyugszunk!
Vágólapra másolva!

A mai napon a Hold az Ikrek csillagjegyben halad. Tüdőnk a mai napon érzékenyebbé válik, teremtsünk magunknak olyan körülményeket, amelyek biztosítják nekünk a friss levegőt. Ha tüdőnket szeretnénk tehermentesíteni, akkor szerezzünk be egy légtisztító berendezést, de ugyanilyen jó ötlet lehet egy délutáni séta a természetben. Akik dohányoznak, igyekezzenek ma egy kicsit mérsékelni a szenvedélyüket.

Ma nyitott hangulatban vagyunk, ezért szívesen kötünk új kapcsolatokat, vagy barátságokat. Délutáni programként nézzünk meg egy érdekes kiállítást, vagy menjünk el a könyvesboltba. Számoljunk azzal, hogy ma nagyobb összegeket is képesek vagyunk könyvekre költeni!

Ma a Hold együtt áll a Marssal, és kvadrátban az Uránusz bolygóval. Ma a nyugtalanság szinte tapintható a levegőben, és ennek eredményeképpen nagyobb eséllyel veszünk össze munkatársainkkal vagy családtagjainkkal. A viták hirtelen robbannak ki, szerencsére ugyanolyan hamar meg is nyugszunk!