Nyíltan beszélt vetéléséről Nicole Kidman

Vágólapra másolva!
Egy nemrég készült interjúban nyíltan beszélt elveszített kisbabájáról Nicole Kidman Oscar-díjas színésznő - azt azonban nem volt hajlandó elárulni, a vetélés mennyiben befolyásolta kapcsolatát korábbi férjével, Tom Cruise-zal.
Vágólapra másolva!

Nicole Kidman Oscar-díjas színésznő, a Hideghegy című film főszereplőnője egy nemrég készült interjúban nyíltan beszélt elveszített kisbabájáról: a színésznő elárulta, hogy nem sokkal azután, hogy házasságot kötöttek Tom Cruise-zal, teherbe esett, de néhány hét múlva elvetélt.

Ráadásul, egy későbbi terhessége is vetéléssel végződött - alig néhány héttel azelőtt veszítette el a gyermekét, hogy elvált volna Tom Cruise-tól. Kidman azonban arról nem volt hajlandó beszélni, ezek az események mennyiben befolyásolták a férjével való kapcsolatát.

"Amikor összeházasodtam Tommal, mindketten nagyon szerettünk volna gyereket, és rettenetesen örültünk, amikor teherbe estem" - nyilatkozta a színésznő a Vanity Fair magazinnak. "De sajnos nagyon hamar elveszítettük a babát. Traumaként éltük meg az egészet, és sokáig nem mertem újra próbálkozni. Viszont mindenképpen gyereket akartunk, ekkor döntöttük el, hogy örökbe fogadjuk Izabellát."

A színésznő azt is elmondta, mindenképpen szeretne gyereket új férjével, Keith Urban zenésszel, akivel tavaly júniusban házasodtak össze - néhány évet azonban még szeretnének kettesben tölteni.

"Igazán félek attól, hogy kicsúszom az időből, hiszen már 39 éves vagyok" - mondta Kidman. "De Keith őszintén megmondta, egy ideig csak a sajátjának akar tudni. Ezt pedig nagyon romantikusnak tartom a részéről."