Az elpusztíthatatlan kebelemelő

1892. szeptember 20-án a kényszer kreáltatta tulajdonosával az első melltartót.  A zsebkendőkből és szalagokból tákolt darab 115 éves diadalútja során komoly egyedfejlődésen ment keresztül: a lapostól egészen az ötvenes évek "rakétamell" divatjáig. A hatvanas években a feministák nőellenesnek kiáltották ki és elégették, ám a melltartó ezt a "megaláztatást" is túlélte, sőt - fűzővel kombinált változata ma reneszánszát éli.

Az öltözködés történetében szinte a kezdetektől elváltak a kényelmi-praktikus szempontok és a divat. A női mellet, amely egyszerre volt a termékenység jelképe és szexuális szimbólum, kortól és kultúrától függően hol eltakarták, hol pedig kiemelték.

A krétai nők például igyekeztek idomaikat teljes mivoltukban megmutatni, míg a középkorban a nők, uyganilyen igyekezettel rejtették el azokat. A nőiesség büszke felvállalása a reneszánsz korban kezdett ismét divatba jönni: az ebben a korban megjelenő fűzőkkel felpolcolt mellek volt, hogy teljesen kibuggyantak a ruhából.

A "pre-bra", avagy a fűző fénykora

Medici Katalin volt az, aki az 1550-es években betiltotta udvarában a vastag derekat. Az általa megkívánt "homokóra" alak - darázsderék és hangsúlyos mell - elérését a következő évszázadokban szédületes karriert befutó fűző szolgálta. A vállpánt nélküli merev fűző, másnéven corset vagy míder bonyodalmas fel- és levétele megnehezítette a félrelépést, így a tisztesség szinonimája is lett, egyben - mivel semmilyen fizikai munka végzését nem tette lehetővé - viselője társadalmi státuszáról is tanúskodott. A könyörtelenül összenyomott belső szervek persze károsodtak, a hölgyeket tartós légszomj, ájulás fenyegette - ám ők, egészségüknél jóval előrébb valónak tartották alakjuk vékonyítását.

A "melltámasz" egyedfejlődése

A felszabadulás a XIX. század fordulóján érkezett el, amikor az öntudatra ébredő nők fellázadtak a rájuk kényszerített míder ellen. A melltartó nem egyik pillanatról a másikra született, több szerkezetet szabadalmaztattak, mire az amerikai Marie Tucker megszerkesztette az első modern melltartót. Ő a fűző többi részét elhagyva, két kosarat készített, ezek pántjait a vállon vezette keresztül és hátsó pántot kapoccsal kötötte össze. Tucker asszony azonban nem rendelkezett jó üzleti érzékkel és hiába szabadalmaztatta 1893-ban a "melltámaszt" - nem sikerült piacot teremtenie. Az új kebelformálónak a Vogue magazin adta a brassiere - "mellemelő" nevet.

Az újabb lépést 1913-ban Mary Phelps Jacob, egy New York-i társasági hölgy tette meg, aki a finom szatén estélyi ruháját tönkre tevő halcsont fűző helyébe két zsebkendőből, gumi- és selyemszalagból barkácsolt melltartót.

Az első, Mary Phelps Jacob tervezte melltartó

A kényszer szülte megoldást utóbb le is védette, ám érdeklődés hiányában szabadalmát néhány év múlva 1500 dollárért eladta. A vevő a következő 30 évben több mint 15 millió dollárt keresett rajta...

Az orosz származású Ida Rosenthal ébredt rá, hogy nem minden nőnek kényelmes az egyenméret, így ő kezdett különböző nagyságú kosarakat gyártani.

Madonna a kúpmelltartós fűzőjével "visszadiktálta" a halcsotokat divatba

A melltartónak azóta számtalan változata született, a lapostól kezdve az ötvenes évek "rakétamell" divatjáig. A hatvanas években a feministák elégették a nőellenesnek kikiáltott, a melleket béklyóba szorító cifra "cicifixeket" - de a melltartó ezt is túlélte, sőt, tovább fejlődött: a kilencvenes évek elejétől, a push-up betéteknek hála, a csekélyebb méretekkel megáldott nők is bátran viselhettek mélyen dekoltált blúzokat, ruhákat. Aztán jött a szilikonpánt, amely diszkréten, szinte láthatatlanul a spagettipánt alá simult, és a zselés push-up betét, amely a természetes hatást tökéletesítette.
S hogy mennyire nincs új a nap alatt: az ötvenes évek cipő-ruha-kalap-táskadivatjával együtt, az elmúlt években a fűző is reneszánszát éli.

MTI, [origo]