Pulykamell gorgonzolás-spenótos szószban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
30 dkg pulykamell, fél evőkanál vaj, 10 dkg gorgonzola sajt, 10 dkg leforrázott spenótlevél, 2 száj újhagyma, 1,5 dl tejszín, só, darált bors, őrölt szerecsendió, 1 gerezd fokhagyma

Elkészítése:
Vágjuk ujjnyi csíkokra a pulykamellet, majd egy nagy serpenyőben forrósítsuk fel a vajat. Tegyük bele a húscsíkokat, és erős lángon kezdjük el pirítani.

Szórjunk rá egy leheletnyi őrölt szerecsendiót, daráljunk rá borsot és fakanállal állandóan mozgatva pirítsuk meg. Ha a hús széle kezd sülni, szórjuk rá az összezúzott fokhagymát, keverjük vele össze, majd öntsük rá a tejszínt.

Tegyük hozzá a felkockázott sajtot, az ujjnyi csíkokra felmetélt spenótlevelet és forraljuk pár percig.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Ha a tejszínes szósz kezd sűrűsödni, szórjuk bele a felkarikázott újhagymát, majd vegyük le a tűzről, és még forrón tálaljuk párolt rizzsel.