Az ellenkező nem

Vágólapra másolva!
A nők általában könnyekkel, érzelmekkel és szavakkal, a férfiak sértődéssel, hallgatással és visszavonulással igyekeznek eldönteni a házastársi civakodást. Vagyis - legalábbis egy angol tanulmány szerint - a nemünk alapján elve elrendeltetett, hogyan veszekszünk. A magyar szakember emellett azt is megmagyarázza, miért jelentéktelen dolgokon borul ki a bili.
Vágólapra másolva!

"A feleségem azt zokogta, hogy beszéljük meg, és arra kért, mondjam el, mi a bajom, hogy változtathasson, de én egyszerűen csak fuldokoltam" - mesél szakítása történetéről Balázs. "Utáltam a szabatosan megfogalmazott mondatait, azt, hogy mindent ki- és át akar beszélni, hogy folyamatos köldöknézésre kényszerít. Elegem volt. Fogtam a kulcsom, és elrohantam. Sétáltam egy órát, ezalatt kiszellőzött a fejem, de mire hazaértem, ő már nem volt otthon. Elköltözött. A búcsúlevelében azt írta: nem bírja tovább azt, hogy nem hogy megérteni, meghallgatni sem tudom."

Megkoreografált veszekedések

Balázséknál persze nem ez volt az első "balhé". Eleinte ártatlan civódásnak indult, de később mindennapi vádaskodássá, üvöltözéssé, zokogássá fajult. Balázs szerint egy idő után már hajszálpontosan tudták, milyen szavakkal tudják majd a másikat kihozni a sodrából, ki mire ugrik és mi bénítja le a párjukat.

"Minden alkalommal megfogadtam, hogy ezúttal nem engedem elfajulni a dolgokat, aztán folyton azon kaptam magam, hogy - látszólag - hideg fejjel válogatott sértéseket vagdosok a zokogó feleségem fejéhez." Mert a "koreográfia" szinte mindig ugyanaz volt: pár mondatos szóváltás után a férfi egy-egy "kiköpött" megjegyzéssel megbántotta az asszonyt, aki először próbálta ezt viszonozni, és beszélt, kiabált, végül zokogott. Ekkor Balázs elrohant, vagy ledobta magát a számítógép elé, és se látni, se hallani nem akart.

Házastársi átok-áradat

Egy angol írás szerint nem csak a párok vitái ismétlődnek szinte állandó forgatókönyv szerint, de a férfiak és a nők a világ minden táján ugyanazokkal a módszerekkel balhéznak egymással. Csakhogy - írja a Times Online kiadása - a férfiak másként veszekednek, mint a nők.

A cikk szerzője egy Pápua Új Guineában történt esetet elevenít fel, ahol az asszony hangos perlekedéssel és hosszas átkozódással honorálta, hogy beszakadt alatta a padló. A majd' egy órás szóáradat közepette a férj halkan meglépett, de a monológot ezzel se tudta megszakítani.

Az esettel kapcsolatban egy Tim Smith nevű utah-i pszichológiaprofesszort idéz a publicisztika, aki azt állítja: világos jelei vannak, hogy a férfiak taktikája a visszavonulás.

"A nők általában gyakrabban játszanak vezető szerepet a kapcsolatban. Ők vannak abban a helyzetben, hogy felhozzák és szorgalmazzák azt, amin változtatni szeretnének. Ez úgy jelentkezik, hogy az asszony kér, ösztönzi a férjét, ő viszont elutasítja a kérést, és visszavonul. Minél gyakoribbá válik ez a jelenség, annál gyengébbek a pár kilátásai" - állítja a szakember.

Barlangbújó marslakók

Christine Northam párterapeuta többéves szakmai tapasztalata is a fentieket igazolja.

"A férfiak valóban hajlamosabbak arra, hogy távolságtartóak legyenek egy vita során. A nők erre azt mondják: nem válaszol nekem, nem hallgat meg, és azt hiszi, hogy neki van igaza. Pedig csupán arról van szó, hogy a férfiakat úgy szocializálták, hogy csak akkor szóljanak, ha tudják, miről beszélnek" - mondja a tanácsadó, majd így folytatja: "A nőket nagyon zavarja, hisztériássá teszi, amikor szeretnék átvinni a saját szempontjaikat a msáiknak, de azok egyszerűen süket fülekre találnak."

Northam azt is elismeri, nemcsak a pasik fegyvere lehet a visszavonulás. "Igen, ez a nőknek is nagyon megy. Témát váltanak, vagy sírva fakadnak. A sírás a legjobb, mert a szegény férfi erre csak azt tudja mondani: istenem, könnyezik."

A cikk egy újabb hozzászólója szerint viszont a téma túllihegett, és az idézett megállapítások általánosítanak. Deborah Cameron, az oxfordi egyetem tanára úgy véli: "lehetetlen, hogy ne legyen különbség egy nyugati nő, a nagymamája és egy afrikai törzs asszonya között. A kulturális különbség sokkal nagyobb, mint a nembeli" - jelenti ki a kutató.

Ahogy a tv-ben látod

"Egyértelműen kultúrafüggő is a veszekedés mikéntje" - válaszolta a felvetésre Sólyom Barbara szociológus. "Az egyén, legyen akár férfi, akár nő, a házastársi vitákban úgy viselkedik, ahogy a környezetében, vagy akár a tv-ben látta. A veszekedés is tanulási folyamat."

Sólyom Barbara szerint fontos, hogy megtanuljunk "jól veszekedni". A "jó" veszekedés ugyanis akár kapcsolatépítő is lehet, míg a rossz veszekedés csak rombol. "Akkor veszekszik rosszul az ember, ha nem tudja pontosan elmondani, mi a problémája, arra milyen megoldásokat lát, mit akar. A "rossz" veszekedés nem más, mint üres vagdalkozás."

A szociológus még azt is hozzátette: akik rendszeresen apróságokon vesznek össze, valójában nem tudják kifejezni, mi az igazi bajuk a párjukkal, csak azt érzik, hogy elegük van.

A világ egyik leghíresebb civakodó szerelmespárja Elizabeth Taylor és Richard Burton kettőse. Viharos kapcsolatuk 1962-ben kezdődött a Kleopátra forgatásán, ahol egyetlen szemvillanás alatt egymásba szerettek. A forgatás után két évvel össze is házasodtak, de az állandó veszekedések, viták és az alkohol hamar tönkretették a kapcsolatot. A veszekedések gyakran verekedéssé fajultak, csak a szerelem lángolt - ennek ellenére - tovább, még az 1974-es válásuk után is. Ezután hiába kezdtek új kapcsolatokba, nem tudták egymást elfelejteni, úgyhogy újra összeházasodtak, majd 10 hónap múlva ismét elváltak. Szerelmük egészen 1984-ig, Burton haláláig tartott.



Veszekedni veszélyes

Ezzel a kijelentéssel a Siklaki István, szociálpszichológus is egyetértett. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Szociálpszichológia Tanszékének tanszékvezető docense szerint "akinek valamiért fontos egy kapcsolat, az fél kimondani azt, ami valójában bántja. Attól tart ugyanis, hogy az őszinteségével veszélyeztetné a szerelmüket. Hallgatni viszont nehéz, mert az érzés, hogy valami nem stimmel, megvan, úgyhogy ki kell fejeznie a nemtetszését."

Siklaki István szerint, ezen felül, az emberi reakciók 99%-a nem tudatos, hanem automatikus viselkedés.

"Tulajdonképpen, ha a párunk folyamatosan szét hagyja a holmiját, amitől begurulunk és raplizni kezdünk, akkor a saját reakciónkra is következtetni, tudunk, vagyis arra, hogy minket a rendetlenség idegesít.